December - 4. rész

 Végre itt a várva várt befejező rész. Remélem tetszik. Kommenteknek nagyon örülnék.

 U.i.:  Eddig a 10.-es év végi  záróvizsgára, majd a jobb jegyért hajtottam. Most a nyári meló veszi el az időmet, de ígérem, hogy sietek írni Nektek, de ehhez kell, hogy hagyjatok egy kis lábnyomot, hogy itt jártatok és olvastátok a részt.

4. rész

A jövő 2, avagy gondok és megoldások.

Nyitogattam a szemeimet, és csak egy fehér szobát láttam, azt is csak foltokban.

 - Milyen műtőben vagyok?

 - Nem voltál műtőben, minden rendben, itt vagyok veletek.

 - Hogy van a baba?

 - Az orvos szerint jól.

 - Beszélnünk kell pár dologról. – szerettem volna tisztázni dolgokat, mielőtt késő lenne.

 - Miről?

 - Mi legyen a baba neve, ruhákat is kell venni, bababútort, be kell rendezni a gyerekszobát… - de nem tudtam befejezni a gondolatomat, mert Shin belém fojtotta egy csókkal.

 - Ha nagyon akarod, bár azt mondta az orvos, hogy pihenned kell.

 - Shin sosem volt időd ránk, erről mindenképpen beszélnünk kell, hacsaknem szabadkezet kapok mindenben.

 - Oké, akkor te milyen nevet szeretnél adni a kicsinek?

 - Renata?

 - Vicces én is a Renatara gondoltam, de még eszembe jutott a Petra, a Hannah és a Juliett név is.

 - Akkor Renata lesz a neve. Ez könnyen ment.

 - Következő nehézség, a babaruhák és bútorok. Úgy tudom, vettél neki ruhácskákat.

 - Igen, vettem neki pár fehér, sárga és zöld ruhácskát.

 - És rózsaszínt?

 - Nem akarom rózsaszínbe öltöztetni a lányomat.

 - Miért?

 - Mert rózsaszín herótom van. Utálom, érted, gyűlölöm a rózsaszínt.

 - De Renata rózsaszínű ruhákat fog hordani – Shin kezdte felhúzni magát.

 - Milyen alapon kötöd ezt meg?

 - Én vagyok az apja, nem, akkor van beleszólásom?

 - Persze, hogy van beleszólásod, csak nagyon szépen megkérlek, hogy ne veszekedjünk, és ne akard Renatat rózsaszínbe öltöztetni.

 - Oké, de lila és piros színű lehet a ruhája?

 - Persze, és köszönöm, hogy ilyen megértő vagy, pedig harcolhatnál azért, hogy rózsaszínbe öltöztessük.

 - Én sem szeretem annyira a rózsaszínt, csak gondoltam, hogy esetleg a lányunknak megadhatnánk. És mi legyen a bababútorokkal? Az is kell, és még nincs meg, de nézegettem már párat. Tudod, hogy az ár nem érdekel, de a legjobbat akarom neki, nektek, nekünk. – kiejtette azt, amit a legjobban utálok

 - Nem akarom, hogy mindig, mindent megkapjunk, mert akkor sosem fogja megtanulni, milyen is az, ha várni kell rá, ha gyűjtögetni kell, hogy meglegyen.

 - Értem én azt kedvesem, de miért pont a bababútoron spóroljunk.

 - Oké, te tudod, de nem akarok semmi luxus cuccok, a legpraktikusabbat szeretném.

 - De miért akarsz, pont ezen spórolni, nem értem, hiszen bármit megvehetnék neked, minden héten mehetnél vásárolni, de te mégsem teszed, más lány erről csak álmodozik, te meg megkaptad, és nem élsz a lehetőséggel.

 - De élek én vele, megkaptalak téged és a szíved, nekem ez elég, és tudhatnád már, hogy a pénz nem boldogít. És vita lezárva, nem lesz semmilyen luxuscikk Renatanak.

 - Oké, de legalább a színébe beleszólhatok?

 - Nem mondtam, hogy nem.

 - Csak nagyon ellenkeztél.

 - Igaz, de…

 - Legalább ezt enged meg, ha már spórolni akarsz, én nem vagyok az a fajta, aki szórja a pénzt, én gondolok a jövőre is.

 - Oké, milyet szeretnél? – a polcra lerakott katalógust elém rakta, én kérdőn néztem rá – pár napja a legjobb minőségű bababútoros katalógusokat vadásztam, és ez tűnt a legjobbnak – belenéztem és egyből beleszerelmesedtem egy drapp-narancs bútorba.

 - Nézd ezt, szerintem tök szép, drapp a bútor nagy része, a széle narancssárga, van pelenkázó, kiságy, amit majd ággyá lehet alakítani, polcok, szekrények. Nekem nagyon tetszik, szerintem ezt kellene megvennünk.

 - Oké, és láttad az árát? – megnéztem és leesett az állam

 - Ennyit kérnek ezért az egy bútor szettért?

 - Igen, és elhiheted, hogy a lehető legdrágábban nézted ki.

 - Akkor nézek valami mást…

 - Te normális vagy? Nem ezen akarok spórolni, most az az 50 euró ide-oda nem számít, gondolj bele most megspórolunk 50 eurót, de pár év múlva egy újabb garnitúrát kéne venni…

 - Oké felfogtam, akkor ez lesz?

 - Igen – megcsókolt.

 - Ezt miért kaptam? – épp csak elváltak ajkaink.

 - Csak úgy, vagy talán nem szabad?

 - De csak meglepett egy kicsit, de ha belegondolok… – az ajka után kaptam, és heves csókcsatába kezdtünk. Majd mikor elfogyott a levegőm, eltoltam magamtól Shin – ha nem haragszol, nekem most még kettő helyett kell lélegeznem, és nem akarom, hogy egy csók miatt legyen baja a kicsi Baumann-nak.

 - Tök fura, eddig Robert Baumann és Alexa Baumann volt, de most még Renata Baumann is lesz.

 - Nem akarunk neki második keresztnevet adni?

 - Mit szólnál a Hannah-hoz?

 - Jól hangzik, Renata Hannah Baumann.

 - Alexa Juliett Müller Baumann.

 - Nem tudom, miért, de mindig belemondod a Juliett-et, pedig nem vagyok Juliett.

 - De igen, és én vagyok Roméo.

 - Csak azt nem tudom, hogy miért franciául mondod.

 - Mert ilyen kedvem van.

 - Oké, te győztél, ezzel nem tudok vitatkozni. Au, ez fáj – panaszkodtam, mert amikor fel akartam emelni a fejemet, akkor belenyílalt a fájdalom.

 - Mi a baj?

 - Csak fáj egy kicsit – oldalra döntöttem a fejemet, Shin megcsókolt – kösz.

 - Szívesen, bármikor.

 - A többiek hol vannak?

 - Üzentem nekik, hogy nyugodtan menjenek haza.

 - Oké. Itt maraszd még egy kicsit?

 - Egész éjszaka itt leszek veletek.

 - Nyugodtam hazamehetsz. – de ő erősködött és itt maradt éjszakára is, majd a srácok meglátogattak mindet, Shin csak ekkor ment haza, majd azonnal jött is vissza hozzánk.

Három napot voltam bent megfigyelésen, utána hazaengedtek.

Miután hazajöttünk a kórházból másfél napon át csak azt néztük a különböző katalógusokban és oldalakon, hogy mit kell vennünk a kis Baumann-nak.

Már az ötödik bababoltban voltunk, kezdtem egy kicsit fáradni, de Shin azt mondta, hogy még be kell mennünk pár boltba, persze ő vitte a vett cuccokat.

 - De ide még be kell mennünk – erősködött Shin

 - Légyszi, hadd menjek haza, úgyis tudod, hogy mi kell még.

 - Kérlek, kérlek – olyan szépen nézett rám és azok a boci szemek…

 - Na jó, de akkor hazaviszel, nem érdekel hogyan, de már több órája gyalogolunk és kezd fájni a lában is, bár a derekam és a hátam is fáj már.

 - Sajnálom, kincsem, de még legalább három boltba be kellene mennünk. És le vagyunk maradva, már majdnem mindent be kellett volna szereznünk.

 - Oké, most hova? – Shin elvitt egy közeli bababoltba, ott megkérdezte, hogy milyen gyorsan tudnak nekünk bababútort adni ráfizetéssel, ha kell, azt mondták, hogy fél óra, ezért felhívta Yu-t, hogy jöjjön el érte és vigye haza hozzánk, majd mi még vásárolgattunk egy kicsit. Mire Yu ideért, addigra megbeszéltük, hogy mindketten hazamegyünk vele. Otthon Shin és Yu összerakták a szekrényt és bevitték a leendő gyerekszobába. A gyerekszoba a mi szobánk melletti vendégszoba lett, a narancssárgaszínű, a két szoba között ki lett bontva egy boltív, hogy gyorsan a kicsit mellett lehessünk.

 - És milyen babakocsit vettettek? – kérdezte Yu

 - Basszus, tudtam, hogy valamit elfelejtettünk.

 - Hát Shin ez nem az én gondom.

 - Oké, milyen babakocsit szeretnél?

 - A legpuritánabb, legegyszerűbb legjobban kezelhető babakocsit szeretném, ha erre gondoltál. Ha a színére, akkor az nem nagyon izgat. Ja és ha lehet, akkor nem háromkerekű, hanem négykerekű legyen.

 - Mózeskosaras?

 - Passz. Mindegy.

 - Szóval már van bútor, de még nincs kocsi? – hüledezett Yu

 - Pontosan, megyek, felhozom a pici cuccait, hogy kirakhassam őket - indultam el a földszintre a cuccokért, de a boltívben megálltam – Nem akarunk ide egy függönyt rakni?

 - Miattam rakhatunk.

 - Oké, akkor majd elmegyek egy függönyboltba, az ablakba úgyis kell vennem, akkor már egyszerre veszem meg a kettőt. Au… - a hasamhoz nyúltam a fiúk odajöttek hozzám.

 - Mi a baj? – kérdezte Yu

 - Jön a baba? – ijedezett Shin

 - Nem még nem, de egy pillanatra azt hittem, hogy most fogok szülni. Shin még semmit sem raktunk össze, pedig már kéne lennem egy motyónak, hogy ha megindul a szülés, akkor mellem legyén és ne azzal foglalkozz, hogy mit hagysz itthon a nagy sietségben.

 - Oké. Segítek összepakolni.

 - Én meg asszem elhúzok.

 - Oké, nekem mindegy, szia – köszöntem el tőle, majd mentem a nappaliba a babaruhákért. Yu lepacsizott Shinnel, majd elment. Shin elővett egy táskát és az ágyra rakta azt, ami szerinte kell majd a kórházban a szülés után, én addig a Renatanak vett cuccokat raktam a szekrényébe.

 - Édesem megnéznéd, hogy mit rakjak még neked?

 - Egy pillanat – elraktam az utolsó ruhát is, majd megnéztem a ruhákat, amit Shin kikészített – jó, csak egy valamit kérnék, ne tangát rakj, mert az kényelmetlen lesz szülés után.

 - Francia?

 - Jó ötlet – szájon pusziltam. Egész nap pakoltunk, hol nekem, hol a picinek.

Este a kádban áztam, amikor Shin bejött, hogy borotválkozzon.

 - Bocsi édes… - kezdte Shin

 - Amióta el kezdett nőni a hasam szinte menekülsz előlem, mond miért?

 - Tessék?! Ez nem igaz! – hüledezett Shin, de sajnos ez volt az igazság

 - Te is tudod, hogy amióta terhes vagyok alig feküdtünk le egymással, és amióta megnőtt a hasam azóta nem is törődsz velem annyit.

 - Ez nem igaz, törődöm veled.

 - Akkor máshogy fogalmazok, nem akarsz meztelenül látni, ebből csak arra tudok következtetni, hogy már nem szeretsz annyira, mert nagyobbak lettek a melleim, a hasam, és egy kicsit érzékenyebb is vagyok, ez igaz, nem tagadom, de egyben ez fáj is nekem. – elkezdtem sírni és Shin ahelyett, hogy magyarázkodott volna beszállt a kádba és nem zavarta, hogy a kedvenc cipője volt rajta, még akkor sem, amikor tudatosult benne, hogy ez a legdrágább cipője. Megvigasztalt. Már órák óta ültünk a kádban, a víz kihűlt, és engem kirázott a hideg.

 - Menjünk aludni. – tanácsolta Shin

 - Oké – próbáltam felállni, de ő nem engedte, kérdőn néztem rá.

 - Várj egy pillanatot, és ígérd meg, hogy nem szállsz ki a vízből.

 - Oké, ígérem. – ezzel ő eltűnt a fürdőből, már vagy tíz perce vártam rá, amikor ki akartam szállni a kádból, mert még jobban fáztam, mint előtte, akkor lépett be boldogságtól sugárzó arccal.

 - Sajnálom, hogy eddig várattalak, nem volt szándékos. – ő száraz volt és egy alsónadrágot viselt, míg én vizes és meztelen. Kinyújtotta a kezét, hogy segítsen kiszállni a kádból, rám tekert egy törülközőt, megtörölt és rám adta a pizsamámat, felkapott a karjába és bevitt a szobába, letett az ágyra és el kezdett csókolgatni. Amikor rájöttem, hogy mit akar, megfogtam a kezét, hogy leállítsam, - Mi a baj? Nem akarod?

 - Ha nem ilyenek lennének a körülmények, akkor akarnám, de most nem.

 - Milyen körülmények?

 - Csak azért csinálod ezt, hogy megvigasztalj.

 - Dehogy is, csak tudod…

 - Igen?

 - Szóval azt olvastam és hallottam több helyről, hogy ilyenkor hagyni kell a nőket és ezért próbáltam kerülni azt, hogy meztelenül lássalak, mert azt hiszem nem biztos, hogy megálljt tudtam volna parancsolni magamnak – ismerte be és lehajtotta a fejét

 - Ezt úgy értsem, hogy képes lettél volna megerőszakolni? – kérdeztem hisztérikusan

 - Nem ezt mondtam, de lényegében, ha ez alatt azt érted, hogy lefeküdtem volna veled, még akkor is, ha azt mondtad volna, hogy nem akarod.

 - Ezt is.

 - Nagyon sajnálom – és nagy meglepetésemre Shin elkezdett sírni, én csak ekkor néztem körül a szobában: hangulatvilágítás, vörös rózsák tucat számra.

 - Hát ezért jöttél később? – Shin csak bólogatni tudott, én megcsókoltam – nem akarok többet most, ameddig Renata meg nem születik, de utána te nem fogod bírni – erre mindkettőnkből kitört a nevetés – na, ne sírj – eltűrtem a haját. Egymás karjaiban aludtunk el.

December 12-e minden rajongónak egy fontos nap, hiszen ekkor van Shin születésnapja. Ezen a napon eddig minden évben Shin felhőtlenül boldog volt, főleg amióta ismerjük egymást, de ma nem volt olyan boldog. Hiszen bármelyik pillanatban megindulhat a szülés, és ő nem akar lemaradni semmiről sem a szülinapja végett, ezért nálunk rendeztük meg. A 23. születésnapját ünnepeltük, de igazából nem volt semmi különösebb, mint egy vasárnapi ebéd, csak annyi hogy nem „maradék” süteményt tálaltam, hanem a szülinapi tortáját. Azt mondta, hogy vágjak egy 3 főre elegendő szeletet, gondoltam, oké, megtettem.

 - Na és akkor most már elmondhatnád, hogy az ebéd után hogy akarod ezt a szeletet lenyomni a torkodon? – mondták a többiek

 - Ki mondta, hogy egyedül eszem meg? – ezzel az ölébe húzott – majd hárman esszük meg

 - Oké, csak had adjak a többieknek is tortát – mindenkinek adtam egy kis tortát

 - Ez milyen? – kérdezte Kiro

 - Fehér csokis.

 - A kedvencem – közölte a többiekkel Shin, megettük a tortát, a többiek csak lestek, hogy meg tudjuk-e enni, sőt még fogadást is kötöttek, Yu azt mondta, hogy meg tudjuk enni, de Romeo kételkedett ebben, végül Yu nyert és Romeonak adnia kell neki egy tábla csokit, nem nagy tét egy fogadásra.

 - Hogy őszinte legyek, én nem készültem semmilyen különleges ajándékkal. – hajtottam le a fejemet

 - De hiszen én már megkaptam az ajándékomat, Renata az én ajándékom.

 - Renata lesz a kicsi neve?

 - Renata Hannah Baumann – mondta Shin

 - Oké, akkor nem is kéred az ajándékodat? – kérdeztem

 - Hát, ha ragaszkodsz hozzá…

 - Igen – elmentem a konyhába és egy ajándékkal a kezemben tértem vissza – tessék, boldog 23. szülinapot – odaadtam, és le akartam ülni a helyemre, de ő ezt máshogy gondolta és az ölébe húzott.

 - Mi van benne?

 - Ha kibontod, akkor tudni fogod.

 - Oké – kaptam egy szájra puszit, majd kibontotta az ajándékát – úr isten, te ezt nem gondoltad komolyan, ugye?

 - Természetesen ezt anyádtól, és a bandától is kapod, nem csak tőlem.

 - Persze, és ki próbálta fel a cipőt?

 - Tudod, a srácok olyan kisegítőek tudnak lenni. – Shin kapott egy Converse cipőt, két pár kesztyűt, amit már egy ideje meg akart venni, csak én lebeszéltem róla, és kapott pár CD-t a kedvenc előadóitól.

 - Hát nagyon szépen köszönöm mindannyiótoknak. – ekkor a hasam görcsbe rándult – mi a baj? Jön a baba?

 - Igen, ez iszonyúan fáj. – a srácok mentőt hívtak, gyorsan kiértek, majd a kórházban egyből a szülőszobába vittek, Shin egész végig ott volt mellettem.

Egy szobában ébredtem és valaki fogta a kezemet, oda néztem, majd megláttam Shint, amint alszik, megszorítottam a kezét, mire ő is felébredt.

 - Szia. Hogy vagy?

 - Szia, jól. Mi történt?

 - Sok fájdalomcsillapítót kaptál és ezért nem biztos, hogy emlékszel mi történt.

 - Őszintén? – Shin bólogatott – semmire sem az után, hogy téged beöltöztettek és bejöttél, majd megfogtad a kezemet. Mi volt?

 - Elájultál, de ezen kívül semmi nem volt, kivétel…

 - Mond azt, hogy nincs semmi baja Renatanak – kezdtem hisztérikusan

 - Nyugi neki semmi, csak majdnem én is itt kötöttem ki, ugyanis elájultam, a boldogságtól és a meglepettségemtől.

 - Aha, oké, és mennyi ideje alszom?

 - Már majdnem négy órája.

 - Remek.

 - A nővér azt mondta, hogy majd ha felébredsz, akkor szoptatnod kell.

 - Te már láttad? – céloztam Rá

 - Igen, és gyönyörű szép, téged örökölt.

 - Minden kisbaba gyönyörű.

 - Hosszú gesztenyebarna haja és kék szemei vannak, olyan édes.

 - Áh, látom felébredt az anyuka – hozott be a nővér egy kisbabát, majd a kezembe adta és ki ment

 - Ő az?

 - Igen – válaszolt Shin, és nekem könnyek szöktek a szemembe.

 - Olyan szép – elkezdtem kikötni a ruhámat a szoptatáshoz – ne aggódj, nincs semmi bajom csak meg vagyok illetődve.

 - Mondtam, hogy az én legszebb szülinapi ajándékom Renata lesz.

 - Igen, te megmondtad. – majd Shin közelebb hajolt és megpuszilt – köszönöm drága apuka.

 - Olyan fura, apuka.

 - Majd megszokod.

 - Igen, anyuka. – megint megpuszilt, de ez nem csak egy futó puszi volt, hanem egy hosszabb puszi, inkább mondanám csóknak.

 - Hé, vigyázz a kislányunkra.

 - Bocsi, de olyan nagyon hiányzol, tudod még azt ígérted, hogy majd ha Renata megszületek, akkor utána…

 - Tudom, de pár napig csak kibírod még, csak addig, ameddig nem megyünk haza, rendben?

 - Rendben. Olyan aranyosak vagytok így együtt. – erre én csak mosolyogni tudtam.

Renata két hetes már, és végre itthon vagyunk, persze a banda minden együgyű és idétlen ötletet kitalál, hogy itt lehessen. De ezt mi nem bánjuk. A rajongók is megbékéltek már, igaz a média még mindig küzd egy-két fotóért. A srácok előkészítik az új lemezre a dalokat, pontosabban még csak írják.

Az összes szereplő talált magának párt:

Shinnek itt vagyunk mi ketten Renataval.

Marco megtalálta a szerelmet egy Anna nevű lány mellett.

Strify és Vanessa végre-valahára bevallották egymásnak, hogy szeretik egymást, Vanessa elvált, vettek egy közös lakást és együtt nevelik Vanessa gyerekeit, s várják az első közös babájukat.

Yu és Kiro sem maradt ki a jóból, ők egy testvérpárba szerettek bele. Kiro elnyerte Petra szívét, s mellé megkapta a kezét. Yu sem volt rest, Gabival két hónap járás után összebútoroztak és élik a bohém szerelmesek életét.

Romeo is jól járt, a két testvér bemutatta az unokahúgát, szíve rá várt oly sok éven át, s most meglelte párját.

^Vége

Epilógus nem kizárt.

Barátnőmnek Dawn-nak. Egy nagyon kedves csajszinak Petrának. Látjátok, mondtam, hogy benne lesztek…

Pintér Alexandra

2009. augusztus-december