December - 4. rész

 Végre itt a várva várt befejező rész. Remélem tetszik. Kommenteknek nagyon örülnék.

 U.i.:  Eddig a 10.-es év végi  záróvizsgára, majd a jobb jegyért hajtottam. Most a nyári meló veszi el az időmet, de ígérem, hogy sietek írni Nektek, de ehhez kell, hogy hagyjatok egy kis lábnyomot, hogy itt jártatok és olvastátok a részt.

4. rész

A jövő 2, avagy gondok és megoldások.

Nyitogattam a szemeimet, és csak egy fehér szobát láttam, azt is csak foltokban.

 - Milyen műtőben vagyok?

 - Nem voltál műtőben, minden rendben, itt vagyok veletek.

 - Hogy van a baba?

 - Az orvos szerint jól.

 - Beszélnünk kell pár dologról. – szerettem volna tisztázni dolgokat, mielőtt késő lenne.

 - Miről?

 - Mi legyen a baba neve, ruhákat is kell venni, bababútort, be kell rendezni a gyerekszobát… - de nem tudtam befejezni a gondolatomat, mert Shin belém fojtotta egy csókkal.

 - Ha nagyon akarod, bár azt mondta az orvos, hogy pihenned kell.

 - Shin sosem volt időd ránk, erről mindenképpen beszélnünk kell, hacsaknem szabadkezet kapok mindenben.

 - Oké, akkor te milyen nevet szeretnél adni a kicsinek?

 - Renata?

 - Vicces én is a Renatara gondoltam, de még eszembe jutott a Petra, a Hannah és a Juliett név is.

 - Akkor Renata lesz a neve. Ez könnyen ment.

 - Következő nehézség, a babaruhák és bútorok. Úgy tudom, vettél neki ruhácskákat.

 - Igen, vettem neki pár fehér, sárga és zöld ruhácskát.

 - És rózsaszínt?

 - Nem akarom rózsaszínbe öltöztetni a lányomat.

 - Miért?

 - Mert rózsaszín herótom van. Utálom, érted, gyűlölöm a rózsaszínt.

 - De Renata rózsaszínű ruhákat fog hordani – Shin kezdte felhúzni magát.

 - Milyen alapon kötöd ezt meg?

 - Én vagyok az apja, nem, akkor van beleszólásom?

 - Persze, hogy van beleszólásod, csak nagyon szépen megkérlek, hogy ne veszekedjünk, és ne akard Renatat rózsaszínbe öltöztetni.

 - Oké, de lila és piros színű lehet a ruhája?

 - Persze, és köszönöm, hogy ilyen megértő vagy, pedig harcolhatnál azért, hogy rózsaszínbe öltöztessük.

 - Én sem szeretem annyira a rózsaszínt, csak gondoltam, hogy esetleg a lányunknak megadhatnánk. És mi legyen a bababútorokkal? Az is kell, és még nincs meg, de nézegettem már párat. Tudod, hogy az ár nem érdekel, de a legjobbat akarom neki, nektek, nekünk. – kiejtette azt, amit a legjobban utálok

 - Nem akarom, hogy mindig, mindent megkapjunk, mert akkor sosem fogja megtanulni, milyen is az, ha várni kell rá, ha gyűjtögetni kell, hogy meglegyen.

 - Értem én azt kedvesem, de miért pont a bababútoron spóroljunk.

 - Oké, te tudod, de nem akarok semmi luxus cuccok, a legpraktikusabbat szeretném.

 - De miért akarsz, pont ezen spórolni, nem értem, hiszen bármit megvehetnék neked, minden héten mehetnél vásárolni, de te mégsem teszed, más lány erről csak álmodozik, te meg megkaptad, és nem élsz a lehetőséggel.

 - De élek én vele, megkaptalak téged és a szíved, nekem ez elég, és tudhatnád már, hogy a pénz nem boldogít. És vita lezárva, nem lesz semmilyen luxuscikk Renatanak.

 - Oké, de legalább a színébe beleszólhatok?

 - Nem mondtam, hogy nem.

 - Csak nagyon ellenkeztél.

 - Igaz, de…

 - Legalább ezt enged meg, ha már spórolni akarsz, én nem vagyok az a fajta, aki szórja a pénzt, én gondolok a jövőre is.

 - Oké, milyet szeretnél? – a polcra lerakott katalógust elém rakta, én kérdőn néztem rá – pár napja a legjobb minőségű bababútoros katalógusokat vadásztam, és ez tűnt a legjobbnak – belenéztem és egyből beleszerelmesedtem egy drapp-narancs bútorba.

 - Nézd ezt, szerintem tök szép, drapp a bútor nagy része, a széle narancssárga, van pelenkázó, kiságy, amit majd ággyá lehet alakítani, polcok, szekrények. Nekem nagyon tetszik, szerintem ezt kellene megvennünk.

 - Oké, és láttad az árát? – megnéztem és leesett az állam

 - Ennyit kérnek ezért az egy bútor szettért?

 - Igen, és elhiheted, hogy a lehető legdrágábban nézted ki.

 - Akkor nézek valami mást…

 - Te normális vagy? Nem ezen akarok spórolni, most az az 50 euró ide-oda nem számít, gondolj bele most megspórolunk 50 eurót, de pár év múlva egy újabb garnitúrát kéne venni…

 - Oké felfogtam, akkor ez lesz?

 - Igen – megcsókolt.

 - Ezt miért kaptam? – épp csak elváltak ajkaink.

 - Csak úgy, vagy talán nem szabad?

 - De csak meglepett egy kicsit, de ha belegondolok… – az ajka után kaptam, és heves csókcsatába kezdtünk. Majd mikor elfogyott a levegőm, eltoltam magamtól Shin – ha nem haragszol, nekem most még kettő helyett kell lélegeznem, és nem akarom, hogy egy csók miatt legyen baja a kicsi Baumann-nak.

 - Tök fura, eddig Robert Baumann és Alexa Baumann volt, de most még Renata Baumann is lesz.

 - Nem akarunk neki második keresztnevet adni?

 - Mit szólnál a Hannah-hoz?

 - Jól hangzik, Renata Hannah Baumann.

 - Alexa Juliett Müller Baumann.

 - Nem tudom, miért, de mindig belemondod a Juliett-et, pedig nem vagyok Juliett.

 - De igen, és én vagyok Roméo.

 - Csak azt nem tudom, hogy miért franciául mondod.

 - Mert ilyen kedvem van.

 - Oké, te győztél, ezzel nem tudok vitatkozni. Au, ez fáj – panaszkodtam, mert amikor fel akartam emelni a fejemet, akkor belenyílalt a fájdalom.

 - Mi a baj?

 - Csak fáj egy kicsit – oldalra döntöttem a fejemet, Shin megcsókolt – kösz.

 - Szívesen, bármikor.

 - A többiek hol vannak?

 - Üzentem nekik, hogy nyugodtan menjenek haza.

 - Oké. Itt maraszd még egy kicsit?

 - Egész éjszaka itt leszek veletek.

 - Nyugodtam hazamehetsz. – de ő erősködött és itt maradt éjszakára is, majd a srácok meglátogattak mindet, Shin csak ekkor ment haza, majd azonnal jött is vissza hozzánk.

Három napot voltam bent megfigyelésen, utána hazaengedtek.

Miután hazajöttünk a kórházból másfél napon át csak azt néztük a különböző katalógusokban és oldalakon, hogy mit kell vennünk a kis Baumann-nak.

Már az ötödik bababoltban voltunk, kezdtem egy kicsit fáradni, de Shin azt mondta, hogy még be kell mennünk pár boltba, persze ő vitte a vett cuccokat.

 - De ide még be kell mennünk – erősködött Shin

 - Légyszi, hadd menjek haza, úgyis tudod, hogy mi kell még.

 - Kérlek, kérlek – olyan szépen nézett rám és azok a boci szemek…

 - Na jó, de akkor hazaviszel, nem érdekel hogyan, de már több órája gyalogolunk és kezd fájni a lában is, bár a derekam és a hátam is fáj már.

 - Sajnálom, kincsem, de még legalább három boltba be kellene mennünk. És le vagyunk maradva, már majdnem mindent be kellett volna szereznünk.

 - Oké, most hova? – Shin elvitt egy közeli bababoltba, ott megkérdezte, hogy milyen gyorsan tudnak nekünk bababútort adni ráfizetéssel, ha kell, azt mondták, hogy fél óra, ezért felhívta Yu-t, hogy jöjjön el érte és vigye haza hozzánk, majd mi még vásárolgattunk egy kicsit. Mire Yu ideért, addigra megbeszéltük, hogy mindketten hazamegyünk vele. Otthon Shin és Yu összerakták a szekrényt és bevitték a leendő gyerekszobába. A gyerekszoba a mi szobánk melletti vendégszoba lett, a narancssárgaszínű, a két szoba között ki lett bontva egy boltív, hogy gyorsan a kicsit mellett lehessünk.

 - És milyen babakocsit vettettek? – kérdezte Yu

 - Basszus, tudtam, hogy valamit elfelejtettünk.

 - Hát Shin ez nem az én gondom.

 - Oké, milyen babakocsit szeretnél?

 - A legpuritánabb, legegyszerűbb legjobban kezelhető babakocsit szeretném, ha erre gondoltál. Ha a színére, akkor az nem nagyon izgat. Ja és ha lehet, akkor nem háromkerekű, hanem négykerekű legyen.

 - Mózeskosaras?

 - Passz. Mindegy.

 - Szóval már van bútor, de még nincs kocsi? – hüledezett Yu

 - Pontosan, megyek, felhozom a pici cuccait, hogy kirakhassam őket - indultam el a földszintre a cuccokért, de a boltívben megálltam – Nem akarunk ide egy függönyt rakni?

 - Miattam rakhatunk.

 - Oké, akkor majd elmegyek egy függönyboltba, az ablakba úgyis kell vennem, akkor már egyszerre veszem meg a kettőt. Au… - a hasamhoz nyúltam a fiúk odajöttek hozzám.

 - Mi a baj? – kérdezte Yu

 - Jön a baba? – ijedezett Shin

 - Nem még nem, de egy pillanatra azt hittem, hogy most fogok szülni. Shin még semmit sem raktunk össze, pedig már kéne lennem egy motyónak, hogy ha megindul a szülés, akkor mellem legyén és ne azzal foglalkozz, hogy mit hagysz itthon a nagy sietségben.

 - Oké. Segítek összepakolni.

 - Én meg asszem elhúzok.

 - Oké, nekem mindegy, szia – köszöntem el tőle, majd mentem a nappaliba a babaruhákért. Yu lepacsizott Shinnel, majd elment. Shin elővett egy táskát és az ágyra rakta azt, ami szerinte kell majd a kórházban a szülés után, én addig a Renatanak vett cuccokat raktam a szekrényébe.

 - Édesem megnéznéd, hogy mit rakjak még neked?

 - Egy pillanat – elraktam az utolsó ruhát is, majd megnéztem a ruhákat, amit Shin kikészített – jó, csak egy valamit kérnék, ne tangát rakj, mert az kényelmetlen lesz szülés után.

 - Francia?

 - Jó ötlet – szájon pusziltam. Egész nap pakoltunk, hol nekem, hol a picinek.

Este a kádban áztam, amikor Shin bejött, hogy borotválkozzon.

 - Bocsi édes… - kezdte Shin

 - Amióta el kezdett nőni a hasam szinte menekülsz előlem, mond miért?

 - Tessék?! Ez nem igaz! – hüledezett Shin, de sajnos ez volt az igazság

 - Te is tudod, hogy amióta terhes vagyok alig feküdtünk le egymással, és amióta megnőtt a hasam azóta nem is törődsz velem annyit.

 - Ez nem igaz, törődöm veled.

 - Akkor máshogy fogalmazok, nem akarsz meztelenül látni, ebből csak arra tudok következtetni, hogy már nem szeretsz annyira, mert nagyobbak lettek a melleim, a hasam, és egy kicsit érzékenyebb is vagyok, ez igaz, nem tagadom, de egyben ez fáj is nekem. – elkezdtem sírni és Shin ahelyett, hogy magyarázkodott volna beszállt a kádba és nem zavarta, hogy a kedvenc cipője volt rajta, még akkor sem, amikor tudatosult benne, hogy ez a legdrágább cipője. Megvigasztalt. Már órák óta ültünk a kádban, a víz kihűlt, és engem kirázott a hideg.

 - Menjünk aludni. – tanácsolta Shin

 - Oké – próbáltam felállni, de ő nem engedte, kérdőn néztem rá.

 - Várj egy pillanatot, és ígérd meg, hogy nem szállsz ki a vízből.

 - Oké, ígérem. – ezzel ő eltűnt a fürdőből, már vagy tíz perce vártam rá, amikor ki akartam szállni a kádból, mert még jobban fáztam, mint előtte, akkor lépett be boldogságtól sugárzó arccal.

 - Sajnálom, hogy eddig várattalak, nem volt szándékos. – ő száraz volt és egy alsónadrágot viselt, míg én vizes és meztelen. Kinyújtotta a kezét, hogy segítsen kiszállni a kádból, rám tekert egy törülközőt, megtörölt és rám adta a pizsamámat, felkapott a karjába és bevitt a szobába, letett az ágyra és el kezdett csókolgatni. Amikor rájöttem, hogy mit akar, megfogtam a kezét, hogy leállítsam, - Mi a baj? Nem akarod?

 - Ha nem ilyenek lennének a körülmények, akkor akarnám, de most nem.

 - Milyen körülmények?

 - Csak azért csinálod ezt, hogy megvigasztalj.

 - Dehogy is, csak tudod…

 - Igen?

 - Szóval azt olvastam és hallottam több helyről, hogy ilyenkor hagyni kell a nőket és ezért próbáltam kerülni azt, hogy meztelenül lássalak, mert azt hiszem nem biztos, hogy megálljt tudtam volna parancsolni magamnak – ismerte be és lehajtotta a fejét

 - Ezt úgy értsem, hogy képes lettél volna megerőszakolni? – kérdeztem hisztérikusan

 - Nem ezt mondtam, de lényegében, ha ez alatt azt érted, hogy lefeküdtem volna veled, még akkor is, ha azt mondtad volna, hogy nem akarod.

 - Ezt is.

 - Nagyon sajnálom – és nagy meglepetésemre Shin elkezdett sírni, én csak ekkor néztem körül a szobában: hangulatvilágítás, vörös rózsák tucat számra.

 - Hát ezért jöttél később? – Shin csak bólogatni tudott, én megcsókoltam – nem akarok többet most, ameddig Renata meg nem születik, de utána te nem fogod bírni – erre mindkettőnkből kitört a nevetés – na, ne sírj – eltűrtem a haját. Egymás karjaiban aludtunk el.

December 12-e minden rajongónak egy fontos nap, hiszen ekkor van Shin születésnapja. Ezen a napon eddig minden évben Shin felhőtlenül boldog volt, főleg amióta ismerjük egymást, de ma nem volt olyan boldog. Hiszen bármelyik pillanatban megindulhat a szülés, és ő nem akar lemaradni semmiről sem a szülinapja végett, ezért nálunk rendeztük meg. A 23. születésnapját ünnepeltük, de igazából nem volt semmi különösebb, mint egy vasárnapi ebéd, csak annyi hogy nem „maradék” süteményt tálaltam, hanem a szülinapi tortáját. Azt mondta, hogy vágjak egy 3 főre elegendő szeletet, gondoltam, oké, megtettem.

 - Na és akkor most már elmondhatnád, hogy az ebéd után hogy akarod ezt a szeletet lenyomni a torkodon? – mondták a többiek

 - Ki mondta, hogy egyedül eszem meg? – ezzel az ölébe húzott – majd hárman esszük meg

 - Oké, csak had adjak a többieknek is tortát – mindenkinek adtam egy kis tortát

 - Ez milyen? – kérdezte Kiro

 - Fehér csokis.

 - A kedvencem – közölte a többiekkel Shin, megettük a tortát, a többiek csak lestek, hogy meg tudjuk-e enni, sőt még fogadást is kötöttek, Yu azt mondta, hogy meg tudjuk enni, de Romeo kételkedett ebben, végül Yu nyert és Romeonak adnia kell neki egy tábla csokit, nem nagy tét egy fogadásra.

 - Hogy őszinte legyek, én nem készültem semmilyen különleges ajándékkal. – hajtottam le a fejemet

 - De hiszen én már megkaptam az ajándékomat, Renata az én ajándékom.

 - Renata lesz a kicsi neve?

 - Renata Hannah Baumann – mondta Shin

 - Oké, akkor nem is kéred az ajándékodat? – kérdeztem

 - Hát, ha ragaszkodsz hozzá…

 - Igen – elmentem a konyhába és egy ajándékkal a kezemben tértem vissza – tessék, boldog 23. szülinapot – odaadtam, és le akartam ülni a helyemre, de ő ezt máshogy gondolta és az ölébe húzott.

 - Mi van benne?

 - Ha kibontod, akkor tudni fogod.

 - Oké – kaptam egy szájra puszit, majd kibontotta az ajándékát – úr isten, te ezt nem gondoltad komolyan, ugye?

 - Természetesen ezt anyádtól, és a bandától is kapod, nem csak tőlem.

 - Persze, és ki próbálta fel a cipőt?

 - Tudod, a srácok olyan kisegítőek tudnak lenni. – Shin kapott egy Converse cipőt, két pár kesztyűt, amit már egy ideje meg akart venni, csak én lebeszéltem róla, és kapott pár CD-t a kedvenc előadóitól.

 - Hát nagyon szépen köszönöm mindannyiótoknak. – ekkor a hasam görcsbe rándult – mi a baj? Jön a baba?

 - Igen, ez iszonyúan fáj. – a srácok mentőt hívtak, gyorsan kiértek, majd a kórházban egyből a szülőszobába vittek, Shin egész végig ott volt mellettem.

Egy szobában ébredtem és valaki fogta a kezemet, oda néztem, majd megláttam Shint, amint alszik, megszorítottam a kezét, mire ő is felébredt.

 - Szia. Hogy vagy?

 - Szia, jól. Mi történt?

 - Sok fájdalomcsillapítót kaptál és ezért nem biztos, hogy emlékszel mi történt.

 - Őszintén? – Shin bólogatott – semmire sem az után, hogy téged beöltöztettek és bejöttél, majd megfogtad a kezemet. Mi volt?

 - Elájultál, de ezen kívül semmi nem volt, kivétel…

 - Mond azt, hogy nincs semmi baja Renatanak – kezdtem hisztérikusan

 - Nyugi neki semmi, csak majdnem én is itt kötöttem ki, ugyanis elájultam, a boldogságtól és a meglepettségemtől.

 - Aha, oké, és mennyi ideje alszom?

 - Már majdnem négy órája.

 - Remek.

 - A nővér azt mondta, hogy majd ha felébredsz, akkor szoptatnod kell.

 - Te már láttad? – céloztam Rá

 - Igen, és gyönyörű szép, téged örökölt.

 - Minden kisbaba gyönyörű.

 - Hosszú gesztenyebarna haja és kék szemei vannak, olyan édes.

 - Áh, látom felébredt az anyuka – hozott be a nővér egy kisbabát, majd a kezembe adta és ki ment

 - Ő az?

 - Igen – válaszolt Shin, és nekem könnyek szöktek a szemembe.

 - Olyan szép – elkezdtem kikötni a ruhámat a szoptatáshoz – ne aggódj, nincs semmi bajom csak meg vagyok illetődve.

 - Mondtam, hogy az én legszebb szülinapi ajándékom Renata lesz.

 - Igen, te megmondtad. – majd Shin közelebb hajolt és megpuszilt – köszönöm drága apuka.

 - Olyan fura, apuka.

 - Majd megszokod.

 - Igen, anyuka. – megint megpuszilt, de ez nem csak egy futó puszi volt, hanem egy hosszabb puszi, inkább mondanám csóknak.

 - Hé, vigyázz a kislányunkra.

 - Bocsi, de olyan nagyon hiányzol, tudod még azt ígérted, hogy majd ha Renata megszületek, akkor utána…

 - Tudom, de pár napig csak kibírod még, csak addig, ameddig nem megyünk haza, rendben?

 - Rendben. Olyan aranyosak vagytok így együtt. – erre én csak mosolyogni tudtam.

Renata két hetes már, és végre itthon vagyunk, persze a banda minden együgyű és idétlen ötletet kitalál, hogy itt lehessen. De ezt mi nem bánjuk. A rajongók is megbékéltek már, igaz a média még mindig küzd egy-két fotóért. A srácok előkészítik az új lemezre a dalokat, pontosabban még csak írják.

Az összes szereplő talált magának párt:

Shinnek itt vagyunk mi ketten Renataval.

Marco megtalálta a szerelmet egy Anna nevű lány mellett.

Strify és Vanessa végre-valahára bevallották egymásnak, hogy szeretik egymást, Vanessa elvált, vettek egy közös lakást és együtt nevelik Vanessa gyerekeit, s várják az első közös babájukat.

Yu és Kiro sem maradt ki a jóból, ők egy testvérpárba szerettek bele. Kiro elnyerte Petra szívét, s mellé megkapta a kezét. Yu sem volt rest, Gabival két hónap járás után összebútoroztak és élik a bohém szerelmesek életét.

Romeo is jól járt, a két testvér bemutatta az unokahúgát, szíve rá várt oly sok éven át, s most meglelte párját.

^Vége

Epilógus nem kizárt.

Barátnőmnek Dawn-nak. Egy nagyon kedves csajszinak Petrának. Látjátok, mondtam, hogy benne lesztek…

Pintér Alexandra

2009. augusztus-december

Melegség kosara

Nagyon örülnék kommenteknek!

Melegség kosara

Mint minden vasárnap, így a mai napon is a kicsi Viola kiment a verandára és behozat a Melegség kosarát.

Odaadta édesanyjának, aki elrakta a dolgokat a megfelelő helyre.

Így az üvegbe töltött friss tej a palacsintatésztába, majd a kamrába került. A friss tojások egy része forró fürdőt vettek egy lábasban, majd a többi a kamra egy megfelelő polcán landolt. A kosárban talált virágcsokor ma tulipánból és tavaszi rózsából állt, ezt egy üvegvázába helyezve a konyhapultra rakta.  A Vargáné asszony által sütött szinte gőzölgő cipót felszelte, majd letakarva egy kis fonott kosárkában félre rakta. A kis kosárkában a halat odaadta a férjének, mivel ezt a férfi szokta csinálni. Gyermekeinek adott egy-egy darabot a süteményből, mert az volt a szokás, hogy amennyi gyermek van egy családban plusz négy darab sütemény lapul a kosárkában. A mai nap mézes- gyömbéres muffin került a kosárba a kicsit örvendezésére.  Ezen a héten a gyümölcs az eper lett.

Az édesanya folytatta a reggeli készítését, míg a gyerekek az epret pácolták be balzsamecetbe. Túróslepényke készült. A gyermekek megterítették az asztalt, így a kopottas régi, saját kezűleg faragott, készített diófaasztalt egy fehér abrosz fedte le, erre a került csésze, tányér, evőeszköz. Főztek teát, kávét. Melegítettek tejet. Mindezt kitöltötték ezüstkancsókba.

Az édesanya lehozta a kicsiket a szobájukból, majd a két ikernek, a két sárgaruhás angyalnak kirakott egy-egy adag túróslepénykét, az egyiknek eperrel, a másiknak juharsziruppal. A barna nadrágot és kék-fehér pólóinget viselő fiúnak három lágy tojás és két szelet házi cipót adott. A lila ruhás kislánynak egy kevéske gyümölcssalátát és egy kis túróslepénykét. A narancssárga felsős fiúcskának egy kis tejet adott csőrös pohárba és lerakott elé egy kis friss epret. A férje mindenkinek töltött teát, míg magénak és feleségének kávét töltött, szedett magának pár lepénykén, meglocsolta juharsziruppal és vett hozzá egy adag pácolt epret is. Felesége megetette a legkisebb angyalarcú gyermeket, majd ő is evett.

A vasárnapi mosogatás a két kis sárgaruhás lányt illette meg, így az ikrek elmosogattak, a kisfiú segített apjának, ugyanis egy fajátékot faragtak a nővéreinek. A lila ruhás kis csöppség segített anyjának a kisöccsére vigyázni, együtt játszottak. Majd a mosogatás végeztével mind a három kislány anyja segítségére siettet. Így gyorsan elkészülhetett az ebéd: törtburgonya, azt a halat sütötték meg, melyet az édesapa pucolt meg (már pucolt volt, de ő átnézte) fokhagymával megtűzve és nyakon öntve olíva olajjal pirosra, ropogósra sütötték, készítettek hozzá friss salátát is.

A Melegség kosara már több mint százötven éve érkezik a ködös, fagyos, szeles vasárnapi reggeleken, még ekkor is, de a legnagyobb melegben is. Igen, ez a Jótevő ajándéka a Völgy lakóinak. Ki a Jótevő? Mindig más, mindig valamely férfi a Völgyben lakók közül.

A kosárból készítjük a vasárnapi reggelit, az ebédet, és ebből adunk gyermekeinknek útravalót a vasárnapi tanulmányútra.

Valentin nap

Sziasztok!
Nagyon örülnék kommenteknek. Egy kitalált személy kitalált naplórészlete leíró műben megfogalmazva. Remélem tetszik.

Valentin nap

Vasárnap felkeltem, nem is gondolkodtam mennyi idő lehet, egyből összeraktam a tegnapeste szétszórt cuccokat. Majd kerestem az esti szettemet.

Dél környékén bevonultam a fürdőbe. Csekély két és fél óra alatt sikerült szalonképes kinézetet varázsolnom magamnak. Fürödtem, megmostam a hajamat és gyantáztam (eddig is szőrtelen voltam, de biztos, ami biztos alapon).

Megcsúsztam. Ezért szinte rohamléptekben kell csinálnom az ajándékot.

Egy órát szenvedtem a tortával és a krémmel, most két órát kell hagyni állni, nagyon jó. Addig megcsinálom a díszítéshez a marcipánszíveket.

Miután végeztem a dekorációval kifestettem a körmeimet, a franciamanikűr mellett döntöttem, díszítésként rózsa matricát tettem fel.

Még fél órát töltöttem el a tortával, végre KÉSZ.

Éppen időben. Még gyorsan átöltöztem a szép - külön erre a napra vett – szettembe. A fekete-vörös fehérnemű fölé egy fekete alapon fehér mintás, mell alatt húzott ruhát vettem fel és hozzá egy fekete combfixet. A hajamat felfogtam egy félig nyitott kontyba. Felvettem a magas sarkú szandálomat, majd a konyhába mentem azzal a céllal, hogy becsomagolom a tortát. Még időben végeztem. A kulcsok már csörögtek az ajtón kívül. Ide ért a kedvesem.

Ígéretéhez híven tényleg egy nagyon elegáns étterembe vitt.

Két óra telt el azóta a bizonyos első Valentin napi vacsora óta. Szerencsés lány vagyok. A barátom dúsgazdag, de ennek ellenére nem száll el magától, és értékelte, sőt az egekig magasztalta a tortát, ami az Ő Valentin napi ajándéka. A lehető legtökéletesebb testű, okos jogászpalánta hatalmas szívvel és figyelemmel megáldva. A legjobb szerető, akit valaha csak ismertem (abból a háromból). Megértő, figyelmes, odaadó. Ilyen fiúról álmodik minden lány.

Szerelemtől ittasan, boldogan aludtunk el egymás karjai közt, nem számított, hogy másnak iskola volt mindkettőnknek. Boldog mosollyal az arcunkon, testünk egybe forrva, így nyomott el minket az álom.

Íme az általam hordott ruhák:

A piros bugyi és a kék melltartó. A csipke az én szettemben fekete, a többi része vörös.

December 3. rész

 Mivel a látogatottságom 140, ezért ennek örömére hoztam nektek még egy rész. Komikat szívesen fogadnék.

3. rész

A jövő, avagy mi van velünk?

Már majdnem 7 hónapja vagyunk házasok, most július van. A házunk már kész, beköltöztünk, csoda hogy kész, hiszen októberben kezdték az alapozást, és a téli időjárás miatt nem tudtak dolgozni a munkások.

A ház emeletes, kívülről kék színű.

A földszinten van a konyha, az ebédlő, a nappali, egy mosdó és WC együtt, egy szoba, amit a fiúk próbateremnek akarnak berendezni.

Az emeleten van a hálószobánk, két fürdő, az egyik a szobánkból nyílik, gardrób, ami a szobánkból nyílik, két vendégszoba, és egy kisebb (2X2 m-es) szoba, ide szoktam jönni, ha Shin nincs itthon, de nem akarok a szobánkba lenni teljesen egyedül, ez olyan emlékező szoba.

A nappali bézs és krémszínű, a konyha világoskék és élénk narancs (a plafon pepita mintás és a párhuzamos falak kékek ill. narancsok), az ebédlő fehér és bézs, a fiúk próbaterme olyan amilyet ők akartak, engem nem érdeket, hogy milyenre festik, ha nem fekete az egész.

A fürdőnk fehér, bézs ill. krémszínű csempével van kirakva, egy sarokkáddal, egy nagy zuhanyzóval, aminek a fala üvegfal, és a sarokban van, a mosdó is nagy, a tükör hozzá hatalmas. A háló burgundi vörös, a plafontól 20 cm-re bordűr díszítette a falat, amin fehér rózsák futnak végig, a háttere nap sárga. A gardrób teljesen be van építve, amikor belépünk, akkor jobbról vannak az én ruháim, a sarokban azok a ruhák vannak, amiket mindketten hordunk, mert van pár ruha, amit én is és Shin is felveszünk, szembe és balra Shin ruhái, balra az ajtóhoz közel a cipők. Mindkettőnk cucca itt található.

Az egyik vendégszobát tegnapelőtt festették a fiúk, a másikat kifestették már három napja élénk narancsra, tegnap rakták össze a bútorokat. Tegnapelőtt kifestették a másik vendégszobát is, középkék lett. Ma rakják össze a bútorokat. Épp a szerénnyel bénáskodnak, bementem hozzájuk, bikini felső és egy farmer forrónaci van rajtam, a többiek a saját stílusuknak megfelelő nyári ruhában. Strify és Kiro épp megpróbálták összerakni a komódot, Yu, Romeo és Shin a szekrényt állították fel.

 - Segíthetnél is – mondta Shin, ő volt egyedül az, aki azt akarta, hogy segítsek a festésbe és a bútorok összerakásában, én viszont elleneztem azt, hogy ők fessenek ki, mert tudtam, hogy nem csak főzni nem lesz időm, mert nekik kell ezért vagy azért rohangálni, vagy rosszabb esetben még festenem is. Megértem azokat a nőket, akik festenek, de én nem vagyok hajlandó festeni, mert ki tudta volna festeni a festő, csak a fiúk lebeszélték róla.

 - Nem azért jöttem, hogy segítsek, hanem hogy beszéljünk, Shin ez tényleg fontos lenne.

 - Rendben egy pillanat. Csak ezt a szekrényt még a helyére rakjuk, jó?

 - Rendben, nekem oly mindegy. Úgyis ha megtudod, hogy mit akarok mondani, akkor leülsz, vagy legalábbis teljesen le fog taglózni.

 - Mit szeretnél mondani, cica? – jött oda hozzám Shin, megölelt.

 - De nem a fiúk előtt, légy szíves, ezt elmondhatod nekik, de előbb négyszemközt beszélnék veled.

 - Oké, akkor srácok, majd jövök – mondta Shin és elhúzott a hálónkba – szóval?

 - Szóval előbb ülj le légy szíves, nem akarom, hogy úgy járj, mint én – Shin leült az ágy szélére – szóval, nem is tudom, hol kezdjem.

 - Mondjuk az elején.

 - Könnyű azt mondani, de talán ott kezdődik, hogy elmentem orvoshoz.

 - Talán valami bajod van? Tudd, hogy én melletted állok, akármi is van veled.

 - Nem kell aggódnod annyira, hogy is mondjam nincs semmi bajom, de…

 - De, micsoda? Ha ott van az a kis de, akkor az már nem lehet jó.

Gondolkoztam egy kicsit, majd mikor Shin már falfehér volt, akkor megmondtam:

 - Terhes vagyok.

 - Mi van? – lepődött meg Shin

 - Gyereket várok. – ültem le mellé, és könnyek szöktek a szemembe

 - Mennyi ideje?

 - 13 hete.

 - Három hónapos? – itt már sírtam

 - Igen, három hónap és egy hét. De miért vagy ilyen?

 - Milyen?

 - Távolságtartó.

 - Sajnálom, csak még a sokk alatt vagyok. De te miért sírsz?

 - Mondd meg, mit érzel így, hogy tudod, hogy mi volt a bajom majdnem másfél hónapon át? – tértem ki a válasz elől

 - Boldog vagyok, nagyon boldog, de válaszolhatnál, miért sírsz?

 - Mert félek, hogy csalódott, vagy dühös leszel.

 - Már miért lennék dühös vagy csalódott?

 - Mert teherbe estem, és te ezt nem így akartad – Shin elkezdte simogatni az arcomat, és próbált vigasztalni.

 - Nem számít, hogy mit terveztem, mert ez így jött össze, de ha most azt hiszed, hogy ezt rosszként élem meg, akkor nincs igazad.

 - Hát akkor nem bánod, hogy ez így történt?

 - Már miért bánnám? Hiszen nagyon boldog vagyok, és remélem te is az vagy, mert nem akarom, hogy valami bajotok essen, na, az lenne, amit nem egykönnyen bocsátanék meg neked, hogyha valami baja esne a fiamnak, azért mert te idegeskedsz.

 - Honnan veszed, hogy fiú lesz?

 - Sejtem.

 - De csak sejted, és az nem elég.

 - Na, most már teljesen megnyugodtál?

 - Igen, köszönöm.

 - Mit?

 - Hogy megvigasztaltál.

 - Ez csak természetes. A másik meg az, van ultrahangképed?

 - Van. De majd csak később szeretném megmutatni.

 - Mert?

 - Mert meg kéne mondanod a srácoknak, hogy mi a helyzet, mivel még nagyban tart a turnétok, és nem hinném, hogy olyan jó lenne, hogy te a koncerteken dobolsz, majd utána bulizol, és én közben itthon vagyok terhesen.

 - Nem, azt már nem itthon maradok veled. – Shin tök nyugodt volt, de kezdett ezzel a „nem törődöm a rajongókkal, csak veletek” gondolatmenetével az őrületbe kergetni.

 - Te normális vagy? Az esküvőn is megígérted, hogy nem fog semmi sem változni, most meg azt mondod, hogy lemondod a koncertturnét. – felemeltem a hangomat, mire a fiúk kezdtek gyanakodni, és a szobánk elé jöttek, közbe én felálltam az ágyról és Shinnel szembe álltam – nem hagyom, hogy tönkre tedd a karrieredet. Azt sem felejtheted el, hogy most nem csak rólad, rólam és a terhességemről van szó, hanem a Cinema Bizarre jövőjéről is, kérlek, fogd fel, a barátaid álmával játszol, nem ér annyit ez az egész.

 - Rendben, igazad van, kérlek, bocsáss meg, egy kicsit elvetettem a sulykot.

 - Szerintem viszont az a kicsi nem is kicsi volt.

 - De én melletted szeretnék lenni, kérlek, hát nem érted te vagy a legfontosabb nekem, mit sem ér az életem nélküled, a banda is tényleg fontos nekem, de mond, mit tehetek, ha van hírnevem, sztár vagyok, és az egész világ ismer? Mit érek vele, ha nem lehetek boldog azzal, akit tiszta szívből szeretek?

 - Ezzel nagyon megleptél. Nem akarok ünneprontó lenni, de még mindig nem tudják a srácok, hogy miért hívtalak félre.

 - Rendben, megmondom nekik. De szerintem jobb lenne, ha együtt jelentenénk be.

 - Sajnálom Shin, de megígértem Vanessának, hogy ma beszélünk.

 - És ugyan miről?

 - Majd megtudod, de ameddig nem érkezik meg, addig melletted leszek, jó?

 - Igen.

 - Srácok, szeretnénk valamit bejelenteni - mondta Shin, miközben bementünk a szobába.

 - És mi az, megnyertétek a lottót?

 - Nem, Kiro, sajnos még nem nyertem, de lehet, hogy szükség lesz rá. Röviden és tömören: terhes vagyok.

 - Mi van? - Kiro

 - Ez most egy rossz vicc? - Strify

 - Légy szíves, Alexa, ne hülyéskedj ezzel. – Romeo

 - És mikorra vagy kiírva? – Yu

 - Decemberre, pontosabbat nem tudok mondani fejből, de azt hiszem, hogy az első vagy a második hétre.

 - Akkor most mennyi idős is az embrió? – szintén Yu

 - Magzat, de amúgy 13 hetes.

 - Az mennyi is hónapban? – kezdett el számolni Kiro

 - Három hónap és egy hét – válaszolt Shin

 - Amúgy Yu honnan tudsz te ennyit erről? – kérdeztem

 - Tudod anatómiát tanultam, és ott tanultunk egy kicsit erről, de igazából nemrég utána néztem.

 - De akkor vagy lemondjuk a turnét, vagy nem lesztek egymás mellett. - Kiro

 - Én… - kezdte Shin

 - Már megint kezded?

 - Szerintem még pár koncertet ki fogsz bírni Shin nélkül is igaz? – Romeo

 - Persze, nem vagyok dedós, tudok vigyázni magunkra.

 - Akkor mit szólnátok, ahhoz, hogy szólunk Tilónak, pár koncertet meg tartunk, a többit lefújjuk. – rukkolt elő az ötlettel Yu

 - Aha, csak mit mondok, hogy miért fogjátok lefújni?

 - Hát megmondjuk az igazat. – Kiro

 - Azt már nem, nem akarom, hogy mindeni tudja, hogy gyerekünk lesz – mondtuk egyszerre Shinnel

 - Jól van, akkor találjatok ki valamit.

 - Így s úgyis kell orvoshoz járnom, majd azt mondjátok, hogy a miatt mondtátok le, mert Shin nagyon aggódott értem.

 - És ez nem is lenne hazugság.

 - Csak akkor, ha kiderülne, hogy miért is jársz orvoshoz. Tényleg miért is kell?

 - Rutin vizsgálatok.

 - Amúgy miért nem védekeztetek? Egyszerűbb lett volna – Yu

 - Drága Yu, elhiheted, hogy védekeztünk.

 - Csak elfelejtetted bevenni a bogyódat?

 - Ott kezdődik, hogy nem szedek gyógyszert.

 - Gumiztok? – lepődött meg Romeo

 - Aha - Shin

 - Akkor egyszer sikerült rosszul felhúznotok – Yu

 - Nem csak kiszakadt.

 - Az az volt? – Shin meglepődött

 - Igen.

 - Na jó, most Shin komolyan belementél, hogy kotont használjatok?

 - Mert miért ne?

 - Nem érzed cikinek, hogy folyton te mész gumiért, és ha ez kiderül, akkor nagyot fognak nézni a rajongók? – Strify

 - Nem, mert mindig én veszek gumit, a közeli drogériában már ismernek, tudják, hogy milyen időközönként mit szoktam venni.

 - Mint például? – Romeo

 - Sminket másfél-két havonta – itt elég érdekesen néztek rám – mi van, egy van majdnem mindenből, közösen használjuk, hullámcsatokat úgy kéthavonta, mert Shin mindig lenyúlja őket, és nem marad itthon semennyi, itt-ott elhagyogatja. Parfümöt általában háromhavonta veszek. Betétet és tampont meg akkor, amikor elfogy. Gumit meg akkor, amikor már csak egy van itthon.

 - És mást nem veszel ott? - Kiro

 - De, néhány kaját ott szoktam venni, bár azt inkábból azt a Virág utcai bioboltban szoktam megvenni.

 - Én eddig azt hittem, hogy reform kajákat eszel, de akkor most mit is eszel pontosan? - kérdezte Strify

 - Makrobiotikus kajákat.

 - Aha, biztos jól vagy – Romeo

 - Szerintem tök finom. - Shin

 - Például, amit itt szoktatok enni, annak nagy része makrobiotikus kaja, csak nem is tudjátok róla.

 - Aha, és mi is ennek a lényege? Ne egyél húst, ne egyél halat, vagy mit ne egyél? - Strify

 - Egyél mindent, csak a hangsúly nem a min, hanem a hogyan van elkészítve, és mennyin van.

 - Például? - Yu

 - Tényleg soroljam?

 - Nem ártana, ha már így elkezdted.

 - Oké, nekem mindegy. De szerintem akár le is ülhettek, mert nem egy-két perc mire elmondom.

 - Oké – leültek a földre, Shin odahozta a széket, én a székre ültem, ő mellém.

 - Pillanat, hozom a könyvemet és a füzetemet, amiben ez benne van

 - Makrobiotikáról: fiúk azt tudnotok kell, hogy ez egy magyar szakácskönyv, szóval a makrobiotika

·                    összhangot teremt az egyetemes étrendi hagyományokkal

·                    összhangban van az ökológiai renddel

·                    összhangban van az évszakok váltakozásával

·                    tekintettel van az egyéni különbségekre

·                    nem csak egy étrend, hanem egy életfilozófia, célja az ember teljes harmóniában tartása

·                    hosszú, kiegyensúlyozott, boldog életet biztosít

·                    (a magyaroknak) inkább gabonát, zöldséget, hüvelyeseket, gyümölcsöt és olajos magvakat kell fogyasztani, az adott helyzetnek megfelelően elkészítve

·                    mindig azt az alapanyagot vedd meg, ami a saját országodban termett, mert az szükséges a te szervezetednek, nem pedig az olasz paradicsom, lengyel búza, osztrák hús stb.

·                    vannak ételek, amik az emberi szervezetet lúgosítják és vannak, amik savasítanak, ezeket próbáljuk úgy enni, hogy semlegesek legyenek az étkeink

·                    az évszaknak megfelelően kell étkezni pl.: csak tavasszal együnk csírát.

·                    ha teheted szabadtűzőn, vagy gázon készítsd el az ételeket, de semmi kép sem mikrohullámú sütőben, mert tönkreteszi az ételt, úgy mondjuk halott lesz az étel, bár lehet benne vitamin és ásványi anyag, de azon kívül semmi értékeset nem tartalmaz, és még az egészséges sejtjeidet is sugározza

Csöngettek.

 - Megyek, kinyitom – indult el Shin lement és felkísérte Vanessát.

 - Fiúk többet nem is akartam mondani, de ha már itt van Vanessa így elvonulunk beszélni.

 - Hogy van a pici? – kérdezte Vanessa

 - Te honnan tudod, hogy terhes? – értetlenkedett Shin

 - Azt hiszem, ezt most elszúrtam, bocsi. – Vanessa bűnbánó arccal, közben letette a bébi hordozót, amiben a kisfia Botika volt.

 - Szóval Shin ki fogsz borulni, de… nem te voltál az első, aki meg tudta, hogy terhes vagyok.

 - De miért pont ő? Nem azért, mert mintha bajom lenne Vanessával, csak nem értem, miért pont ő – fakadt ki egy kicsit Shin

 - Azért, mert ő a legjobb barátnőm, és már nem egyszer szült, illetve talán nem tudjátok, de nőgyógyász, szóval talán ez elég mentség, de ha te ezzel nem elégszel meg, akkor sajnálom. Vanessa, akkor megyünk?

 - Persze, mehetünk – felsírt a kicsi – ne már kisfiam, már kaptál enni, nem lehetsz ennyire telhetetlen.

 - Felvehetem?

 - Ezt nem is kellett volna megkérdezned – felvettem és egyből csendbe maradt

 - Mennyi idős? - Shin

 - Augusztus 20-án lesz egy éves.

 - Pont akkor van Strify szülinapja is – Kiro

 - Ha nem mondod… - Yu

 - Hagyjátok már abba, mindig veszekedtek, már kezd elegem lenni ebből - mindenki rám nézett, mert ha én ilyet mondok, akkor már tényleg betelt a pohár, hiszen én sosem mondok senkiről, semmiről rossz véleményt, de most már nem bírtam, hogy így marják egymást, bár ez még mindig csak nagyon finom volt.

 - Oké, abba hagytuk – mondták egyszerre

 - Na, akkor megyünk? – Vanessa

 - Aha, mehetünk, ööö… Vanessa emlékszel még Marcóra?

 - Ha a meleg Marcóra gondolsz, igen.

 - Szakított Dylan-nel és nincs hova mennie, és arra gondoltam… - Vanessa közbe vágott

 - Nem hiszem, hogy tolerálná a gyerekek ricsaját, és azt, ahogy a férjem bánna vele.

 - Ne már Vanessa, öten álltunk ki mellette…

 - Pontosan, és hol vannak a többiek? Ők mit csinálnak? Mert én két gyereket nevelek és dolgozom is mellette.

 - Nem mehet Page-hez, ő Dylen húga, Emmának családi problémája van, a nevelő apja rákos, az öccsére kell vigyáznia, és ő is kezd olyan lenni, mint az apja, Emma is kezd megőrülni, Sarah meg Amerikában él a barátjával, vagyis maradtunk mi ketten, ja és azt mondtam, hogy Marcónak egy centje sincs? Mondta, hogy megveszi a vonatra a jegyet és ennyi nem marad több pénze.

 - Mi van? Nem dolgozik?

 - De csak neki fontosabb most a suli, tudod, hogy mindig is imádta a gyerekeket, és kisgyermekekkel akar foglalkozni, szociális gondozói szakon tanul, és mondta, hogy orvosin is akar majd, csak előbb ez legyen meg, ja és tényleg nagyon ért a gyerekekhez, amikor te önkéntes munkát vállaltál, és én is mentem veled, akkor Marco is vigyázott gyerekekre, és eszméletlen jól ment neki.

 - Ez úgy hangzott, mintha még mindig úgy éreznél iránta, mint 10.-ben.

 - Ezzel csak egy baj van, hogy egyáltalán nem vagyok belé szerelmes, mint 10.-ben.

 - Persze, persze, és ezt higgyem is el? – Vanessa már kezdte felemelni a hangját

 - Nem érdekelsz, szarok rá, hogy mit gondolsz, én tisztában vagyok azzal, hogy kit hogy szeretek és kész. Marco a legjobb barátom, és Shin a szerelmem. De azt hiszem ezt már vagy ezerszer bizonyítottam azzal, hogy amikor a rajongók észrevették Shint az utcán, akkor nem kezdtem el jelenetet rendezni, hanem csendben elvonultam pár méterre, a koncerteken és az interjúkon is a háttérben húzódtam meg, soha nem érdekelt az, hogy Shin mennyire híres, vagy gazdag, ezt neked kéne a legjobban tudnod, mert állítólag te vagy az egyik legjobb barátom.

 - Mikor találkoztál utoljára Marcóval?

 - Amikor még egy suliba jártunk, de miért kérdezed ezt? Te többet találkoztál vele, mint én.

 - Na és mondd, miért nem alhat itt? Van egy vendégszoba, vagy ha az esetleg luxus lenne neki, akkor ott van a kanapé a nappaliban.

 - Persze, majd Shin pont ebbe fog beleegyezni, ezt nem gondoltad komolyan, ugye?

 - De, komolyan gondoltam.

 - Na, most már kezd elegem lenni – Shin megfogta a csuklómat, Yu pedig Vanessa karját fogta meg – és most elmondjátok, hogy ki is ez a Marco, és mivolt veled 10.-ben.

 - Marco 9.-ben bukott le hozzánk, és 10.-ben mondtam meg neki, hogy szerelmes vagyok belé, és ő akkor mondta el, hogy meleg, és ha nem a fiúkat szeretné, akkor járna velem, mert nagyon szép vagyok.

 - Az igaz, hogy nagyon szép vagy, de remélem nincs több köztetek egyszerű barátságnál – kezdte egy kicsit szorítani Shin a csuklómat.

 - Srácok szerintem menjünk ki, hagy beszéljék meg maguk közt – mondta Yu és kimentek a többiek, csak Shin és én maradtunk bent.

 - Miért nem hiszel nekem? Marcóval barátok vagyunk. És ő meleg, a fiúkat szereti, mint Luminor – mondtam neki, miközben egyre jobban szorította a csuklómat, de amint kimondtam Luminor nevét, elengedett, és esdeklően nézett rám.

 - Sajnálom, nagyon erősen szorítottam a csuklódat?

 - Erős voltál, és igen fájt egy kicsit, de nem túlságosan – válaszoltam a fel nem tett kérdésére.

 - Srácok, gyertek be – szólt Shin

 - Na, akkor szent a béke? – kérdezte Kiro

 - Mintha nem hallgatóztatok volna… - mondtam az igazságot

 - Bocs, csak hát aggódunk érted – Yu

 - Bocsi Alexa, de nem maradhatna nálatok Marco? Nálunk áll a bál, és nem tudom, mennyire bírná elviselni a veszekedésünket.

 - A kanapén alszik, vagy sátorban, ha az neki megfelel – mondta Shin, és tudtam, ebből nem fog engedni, akárhogy is kérem.

 - Rendben, de ekkor felhívom Marcót – előkotortam a telómat a zsebemből, megkerestem a számát és felhívtam. – Szia, Marco, most beszéltem Vanessával, és sajnos hozzájuk nem mehetsz, de a párommal megbeszéltük és itt aludhatsz nálunk, sátorba vagy a kanapén, persze, ha ez nem zavar téged. / rendben, gyere a… (címünk), kék ház, nem nagyon lehet összetéveszteni a többi házzal, szia.

 - Mikor lesz itt? – kérdezte Shin

 - Tíz perc.

 - És ezt te honnan tudod? – Kiro

 - Onnan, hogy most szállt le a vonatról és biciklivel van, és már volt ebben az utcában. Ja és elfelejtettem mondani, nagyon gyorsan bicajozik.

Öt perc múlva csöngettek, mindenki levonult, kinyitottam az ajtót, fekete haja, farmer nadrágja és kabátja kihangsúlyozta kék szemét, piros pólója és tornacsukája illett piros cangájához, mindössze egy utazótáska volt a hátsó kosarában, és egy hátizsák hanyagul feldobva a hátára, éppen a maradék pénzét számolgatta.

 - Szia, Marco, te semmit sem változtál – köszöntem neki

 - Szia, Alexa, ezt hogy értetted?

 - Mindig bicaj, az utolsó filléreket számolja, hogy engem is meg tud-e hívni egy italra, vagy csak Alexát – adta meg a választ Vanessa.

 - Hello Robert vagyok, barátoknak Shin, Alexa férje, és bocsi hogy csak a kanapé marad, csak éppen festünk, most költöztünk be.

 - Hello, Marco, köszönöm, hogy elviselsz a házadban, még így ismeretlenül is, a bicajomat hova tehetem? – kérdezte

 - Állítsd csak le, aztán gyere be. – mondtam, és ott hagytam őket, bementem a konyhába kaját melegíteni Marcónak. Bejöttek, mindenki leült, Marcót asztalfőre ültették a többiek.

 - Jó étvágyat – tettem elé egy adag lencselevest

 - Köszönöm, de nem vagyok éhes – próbálkozott Marco

 - Egyél, és nincs kifogás, amúgy láttam, próbálsz hazudni, de nem sikerül, mindig összeráncolod az orrod, na, tessék enni – leraktam elé egy kis tányér pogácsát.

 - Egyél, mielőtt még én elkezdelek megtömni – mondta Shin, erre mindenki el kezdett röhögni, Marco sem bírta ki nevetés nélkül, de azért el kezdett enni. Leültem Marco jobbjára, Shin ölébe, mert nem hagytak nekem máshol helyet, csak az asztal másik felén.

 - Cica, kiszállhatnál az ölemből, mert igaz, hogy könnyű vagy, de van még hely, ahova tudsz ülni.

 - Csak az messze van.

 - Az asztal túl fele, nincs messze – kekeckedett Shin

 - Elég messze tőled és Marcótól… - kezdtem volna magyarázkodni, de belém fojtotta egy csókkal.

 - Hogy mondtad? – kérdezte Shin

 - Sehogy, csak azt kérdeztem, hogy nem vagyok túl nehéz, elvégre most már ketten vagyunk – Shin ekkor a hasamra tette a kezét, mikor Marcónak leesett, hogy mi van, félrenyelt, mire Vanessa el kezdte finoman ütni a hátát, hogy meg ne fulladjon.

 - Gyereket vársz? – kikerekedtek Marco szemei.

 - Igen, fiúnk lesz – mondta Shin

 - Lány lesz, te agyas – löktem meg finoman a homlokát

 - Fiú lesz és kész nincs vita asszony – próbált komoly lenni, de a végét elröhögte, mindenki nevetett csak Marco nem, mivel ő nem értette, hogy mi van.

 - Amúgy mennyi ideje, mert semmi sem látszik rajtad? – kérdezte Marco

 - 13 hét

 - Remélem olyan lesz a gyermeketek, mint amilyen te voltál Alexa.

 - Az milyen?

 - Kedves, figyelmes, okos, gyönyörű szép, talpraesett, magabiztos, kissé akaratos, de mindig mások kívánságait teljesíti a sajátja nem fontos neki annyira, ez az egy volt az, amit nem kedveltünk benned annyira.

 - Kik az a „mi”?

 - Hát Vanessa, Page, Dylen… szóval az egész banda.

 - Aha, hát ez van, ezt kell szeretni vagy elviselni.

 - Fázol cica? – kérdezte Shin

 - Most rázott ki a hideg, hát igen kint a tűző napon a bikini és a forró naci tökéletes, de a viszonylagos hűvös konyhába melegebb kéne, megyek átöltözni – ezzel felmentem a szobánkba majd 10 perc múlva jöttem vissza, amikor is mindenki az udvaron a medencében volt, Marco Vanessával a régi szép időket beszélte, a többiek a koncertről.

 - Cica, mi tartott eddig, még én is átöltöztem?

 - Tudod, hogy melyik bikinimet vettem fel, nem?

 - Ööö fehéret, nem?

 - Ja, igen fehér a felsője, és bézs a bugyija, így talán már tudod.

 - Ja, az a… amit csak lassan lehet levenni, vagy elszakad, nem?

 - Aha, végre hogy leesett.

 - Srácok én szeretem az ingyen pornót, de erre most perpillanat nem vagyok kíváncsi – mondta nemes egyszerűséggel Yu

 - Inkább nem mondok semmit – mondtam hisztérikusan, és Shin ölébe ültem, már amennyire lehetett, mert ő is állt.

 - Szívem mi a baj? - kérdezett Shin

 - Semmi, mi lenne?

 - Csak egy kicsit más vagy, és azt hittem baj van.

 - Ha az, hogy hányingerem van az baj, akkor ez a bajom, ha nem akkor nincs bajom.

 - Az első 2. és 4. hónap között ez jó, mármint ha émelyegsz, az jelenti, hogy jól vagy te is és a baba is – mondta Marco, hát igen látszik, hogy minek tanul.

 - Úr isten mi lesz velem addig?

 - Ne aggódj ez még a jobb, voltam már nem egy terhes gondozáson meg hasonlón, és azt mondták a legkisebb, amikor émelyegnek, állítólag a reggeli rosszullétek sokkal rosszabbak.

 - Köszi, ezzel nagyon megnyugtattál. Amúgy honnan tudod ezt?

 - Szerinted mik a gyakorlatok?

 - Fogalmam sincs.

 - Amikor arról tanultunk, hogy mi minden van egy terhes nő környezetében, akkor megmondták a tanárok, egyszerűbb odaköltözni egy családhoz. És mi rendes kis fősulisok ott lihegtünk a terhes anyukák mellett, és jegyzeteltünk, vagy legalábbis én ezt tettem.

 - Valahogy nem bírnám elviselni, hogy egy fősulis siheder csak úgy ideköltözzön, és a nyakamba lihegjen.

 - Ez persze nem úgy volt, hogy beállítottunk egy házba, ezt a tanárok az egész előtt majd másfél héttel előbb leszervezték, és csak olyan családoknál, ahol beleegyeztek, és a papíron raja volt, hogy lehet, hogy ott lihegünk a nyakában az anyának. Mondjuk nekem szerencsém volt, mert egy olyan családhoz kerültem, ahol volt egy 6 éves fiú és egy 3 éves kislány, meg három kutya, úgyhogy nem csak azt láthattam, milyen egy terhesség bizonyos része, hanem azt is milyen nehéz egy egész családban jól szervezetten, zökkenőmentesen menjen minden.

 - Most már tudom, hogy mit szerettem benned annyira. Nagyon figyelmes vagy, segítőkész, és gondolom nem is kell mondanom, de segítettél.

 - Persze a kissrácot a suliba, a csajszit oviba vitte a lány, és én segítettem neki, mert a férje nem nagyon volt otthon, csak szinte aludni jött haza.

 - Milyen lányról van szó, ezt most nem értem.

 - A terhes nő, igazából a kora szerint lány volt, mindössze 25 éves, 18 éves korában férjhez ment és 19 évesen szült.

 - Gondolom örült a segítségnek.

 - Persze, de még most is jóban vagyunk. A nagyok imádják az öccsüket. Most azt hiszem talán 6-7 hónapos lehet a kicsi.

 - Szerintem ne erről beszéljünk. Mi lenne, ha végre beszélhetnénk, mint ahogy azt megbeszéltük Alexa – ajánlotta Vanessa.

 - Felőlem… - már indultam ki a medencéből, amikor megszólalt a telefon, persze Shin nem akart elengedni – Shin az anyádat, nem igaz, akár mikor csörög a telefon, sosem engeded, hogy felvegyem.

 - A múltkor is csak rajongók vagy riporterek zaklattak, nem akarom, hogy felidegesítsenek, eddig sem nagyon fogadtam el, de most még inkább nem fogom elfogadni.

 - Oké, nem veszem fel, csak engedj be, szeretnék rajzolgatni.

 - Mit rajzolgatsz? – kérdezte Vanessa

 - Segítek a fiúknak a stúdió munkáknál, és az albumképek ötletét is én szoktam adni a srácoknak. Általában csak simán rajzolgatok, de aztán Shin mindig megnézi a rajzaimat, és tanácsot ad, hogy min kellene változatnom, hogy a bandának is tetsszen, néha nem fogadom el, de túlnyomó többségben igen, és akkor Shin mindig megmutatja a rajzaimat a bandának, és eddig csak úgy 5-6 rajzra mondták a fiúk, hogy lehetne jobb is, de ezenkívül minden rajzom kikerült a stúdió falára.

A bandatagok a vendégszobában kaptak fekvőhelyet, Marco a kanapén. Este van. Már mindenki a saját fekvőhelyén van, Shin éppen az ultrahang képet nézi, és olvas egy babagondozási könyvet.

 - Jaj, hagyd már azt a hülye könyvet, lesz rá elég időd, hogy elolvasd, én viszont szeretnék aludni.

 - Bocsáss meg kedvesem, nem tudtam – lekapcsolta a villanyt majd adott egy puszit a számra és elfordult tőlem.

 - Haragszol?

 - Nem, csak azt szeretném, hogy kialudd magadat.

 - Rendben, jó éjszakát.

 - Neked is.

 |Álom|

Futottam a riporterek és a fotósok elől a kocsiba, a kocsi pedig a kórházba vitt, a vizsgálóban feküdtem immár hatalmas pocakkal. Bejött Shin és megkérte az orvost, hogy menjen ki, majd közölte velem, hogy nem akar még apa lenni és el kezdett vádaskodni, hogy nem is tőle várok gyereket, majd kiment és megmondta az orvosnak, hogy ne jöjjön be, így én egyedül maradtam a szobában, a könnyeimtől már fulladoztam, de nem bírtam abbahagyni…

 - Kedvesem, semmi baj, csak álmodtál – próbált megnyugtatni Shin, de én csak bőgtem és bőgtem, ő meg szakadatlanul simogatatta a könnyektől áztatott arcomat – ne sírj, mert a végén baja lesz a babánknak. – erre én csak még keservesebben sírtam, kikecmergett az ágyból, átjött az én oldalamra, felkapott a kezébe, majd a fürdőbe vitt és a kád szélére leültetett, megmosta az arcomat, és várt, míg megnyugszom. – Most már jól vagy?

 - Igen, köszönöm, és nem akarom elmondani, hogy mit álmodtam, mert csak hülyeség volt.

 - Fel kéne öltöznünk, mert csak egy alsónadrág van rajtam, és rajtad sincs több egy szatén pizsamánál.

 - Rendben – Shin felhúzott a kád széléről, már az ajtónál voltam, de visszafordultam és a WC fölé görnyedtem, Shin odajött és összefogta a hajamat, fogalmam sem volt először, hogy mitől hányhatok és émelyeghetek egész nap, de aztán rájöttem, hogy biztos a terhesség miatt van ez így.

 - Jobban vagy?

 - Igen, menjünk öltözni – álltam fel és mentem is öltözni, persze Shin is jött csak egy kicsit lassabban, mint én. Felöltöztünk, én egy lila citromsárga kockás fűzőt és egy ugyanabból az anyagból készült miniszoknyát vettem fel, nem is vártam meg Shint, mentem sminkelni, majd le a konyhába reggelizi, a srácok már nagyban ettek – jó reggelt – köszöntem nekik.

 - Neked is, jó a rucid – Yu

 - Köszi.

 - Ezt is te varrtad? – Kiro

 - Aha, mint a legtöbb fűzőmet.

 - Remélem, nem sokáig akarsz fűzőt hordani, nem lesz túl jó a babának. – Marco

 - Tudom, addig akarom kiélvezni, amíg lehet, csak pár hét aztán már soha többé nem hordhatok fűzőt…

 - Már miért ne hordhatnál fűzőt, a szülés után visszafogysz és kész ennyi – jött be a konyhába Shin

 - Hanyagoljuk a témát. Délután van időpontom ultrahangra, akarsz jönni, vagy menjek egyedül?

 - Mikorra legyek ott?

 - Szóval megint a stúdióban lesztek…

 - Sajnálom, de ha azt akarod, hogy mindene meglegyen a kicsinek, akkor mennünk kell.

 - Semmi már megszoktam. Majd felhívlak, hogy mikorra van időpontom.

 - Oké, sziasztok – kaptam egy puszit a számra és megsimogatta a hasamat, ezzel eltűntek a srácok, csak Marco volt velem.

 - Bocsi, de egész nap nem leszek itthon, mert hivatalos ügyeket intézek. – megszólalt a telója, Vanessával beszélt.

 - Hivatalos ügy mi?

 - Jól van, úgyis tudod, hogy mindig is belé voltam zúgva. De légyszi…

 - Ne aggódj, nem mondom el senkinek.

 - Köszi, na, szia – ezzel ő is eltűnt és egyedül maradtam.

Egész nap olvastam és vásároltam, sajnos Shin nem ért rá elkísérni az ultrahangra.

Pár nap múlva hatalmas eső volt, Shin jól elázott, a nap végére egy kicsit betegesnek látszott. Marcóval jól elbeszélgettek és nagyon jó barátok lettek.

Két hét múlva Shin végre rávette a többieket, hogy el tudjon kísérni ultrahangra. És akkor döbbent meg, hogy mennyi mindenből kimaradt. Ezért úgy döntött, hogy iratkozzunk be egy terhesség gondozási tanfolyamra. De az ultrahangra már nem maradt ideje.

Már többször voltunk gondozáson, de egyszer sajnos észrevettek a fotósok, másnap az újságok címlapján virítottunk, hogy mi van velem, mivel egy egészségcentrumból jöttünk ki este fél 10-kor, ahol mostanában terhességgondozás is van… persze ekkor Shin nagyon betegnek látszik már, de úgy döntött, hogy adunk egy interjút, de úgy intézte, hogy élő adásban menjen, amitől én tartottam egy kicsit. Persze erre rátett az is, hogy Marco elment Hamburgba, odaköltözött, mert kapott munkát.

 - Mondjátok miért voltatok annál az egészségcentrumnál pont abban az időpontban, amikor egy terhesség gondozásnak volt vége? – kérdezte a riporter, miután elmondta, hogy mi kértünk ezt az interjút.

 - Nagyon reméljük, hogy velünk örülnek a rajongóink is – kezdte Shin – ugyanis babát várunk, és ezért voltunk ott.

 - Mindenre számítottunk, csak erre az őszinte és egyszerű válaszra nem. Azt megtudhatjuk, hogy mennyi ideje? – itt Shinnel összenéztünk és ő bólintott

 - Pontos adatot nem szeretnénk mondani, de azt elárulom, hogy 15-20 hét között.

 - 5 hét különbség ez azért nagy idő.

 - Igen, de úgy beszéltük meg, hogy nem mondunk pontos adatot, mert miután összeházasodtunk, akkor is nagyon sok rajongó akarta bántani Alexát, és nem szeretnénk, ha valami baja lenne a kicsinek.

 - Ez érthető. Shin te hogy reagáltál először?

 - Meglepődtem, majd nagyon boldog voltam – itt tüsszentett egyet – elnézést egy kicsit megfáztam.

 - Neked jobbulást, és mindhámotoknak jó egészséget kívánok, remélem ezt a rajongók nevében is mondhatom.

A nap folyamán elmentünk a parkba sétálni egyet, de közbe eleredt az eső és Shin úgy döntött, hogy elfut haza egy esernyőért, de a legnagyobb zuhéban ment el, és szegénykém bőrig ázott és átöltözött. Mire visszaért hozzánk, már eláztatta ezt a ruháját is, hazafelé én voltam az esernyő alatt, ő meg ázott, hiába tartottam fölé az esernyőt ő kiugrált alóla, mondván, hogy nekünk ne legyen bajunk.

Shin másnapra teljesen belázasodott, hoztam neki lázcsillapítót, borogattam, de ezt sem akarta engedni a baba miatt, nehogy baja legyen.

 - Shin, leugrok a patikába, veszek lázcsillapítót.

 - Rendben, de nagyon vigyázz magadra.

A patikában felismert öt rajongó. Ketten gratuláltak a babához, a többiek féltékenyek voltak.

 - Megjöttem.

 - Minden rendben volt?

 - Két rajongó gratulált, a többi három féltékeny volt, ha erre gondoltál.

 - Minden rendben? Nem bántottak titeket?

 - Nyugodj meg nem volt semmi, hacsaknem…

 - Tudtam, mi történt?

 - Hacsaknem az, hogy nagyon siettem és a lépcsőn majdnem elhasaltam.

 - Nálunk vagy a patikában?

 - Nálunk. De te hogy vagy?

 - Ne azzal törődj. – megfogtam a homlokát, tűzforró volt.

 - Bajod lesz, légy szíves engedd meg.

 - Rendben.

 - Vedd be – adtam neki lázcsillapítót, majd hoztam neki hideg vizes borogatást – hozok neked teát – majd lementem a konyhába és főztem egy gyógyteakeveréket, felvittem neki.

 - Mézzel és citrommal?

 - Most csak mézzel. Nincs itthon friss citrom.

 - Szólnál a srácoknak, hogy ma nem tudok menni?

 - Persze – felhívtam őket – azt mondták, adjam át neked, hogy feküdd ki és utána várnak, de tényleg gyógyulj meg, és ne csak mond.

 - Oké.

Egy hétig beteg volt Shin, én addig ápoltam, de ezt nem nézte jó szemmel.

Elmentünk orvoshoz, Shin végre ráért.

 - Lám-lám, az apuka is ideért? – kérdezte a doki

 - Igen, végre, mert?

 - A hölgy azt mondta, nem érdekli a baba neme addig, amíg ön nincs itt.

 - Értem, így már világos, akkor kíváncsi lennék a fiamra.

 - Lány lesz.

 - Fiú.

 - Szerintem meg nézzük meg és kiderül, hogy nekem van igazam, és lány lesz.

 - Oké, jó ötlet. – megultrahangoztak és kiderült, hogy a baba neme: LÁNY.

 - Megmondtam – kezdtem

 - Igen, oké, tévedtem, ez van, beismerem, én sem vagyok tökéletes, hiába hisznek annak annyian – adott egy szájra puszit – Köszönjük doktor úr, viszlát. - majd boldogan hazaandalogtunk a parkokon át, hiszen szeptember van, kezdenek sárgulni a falevelek.

Másnap szintén a címlapokon virítottunk, a terhességem kiderült.

Másnap Shin elment bulizni az én unszolásomra, hogy bulizzon egy jót a srácokkal, de a diszkóban rámászott egy csaj, mondta, hogy semmit nem akart a csajtól, és egyből hazajött hozzánk, és attól fél, hogy az újságok kitalálnak valami alaptalan ökörséget, és ezért nem hagynak majd minket békén.

Pár nap múlva szárnyakat kapott egy hír miszerint: Shin rámászott a diszkóban egy csajra, miközben én tőle várok gyereket, már ha tőle várok gyereket.

 - Hagyd már azt a szennylapot, minden szava hazugság – kezdte kihúzni Shin a kezemből az újságot

 - Most tényleg minden szava hazugság, de érdekeseket tudnak kitalálni az emberek egy kis pénzért. Felolvasom.

 - Oké, de szerintem nincs értelme.

 - Légyszi hallasd meg:

„Shin, a Cinema Bizarre dobosa megházasodott, mégis megcsalja a feleségét. Egy színvonalas szórakozóhelyen, ahová a legtöbb fiatal jár, rámászott és szexuálisan zaklatni akarta az egyik szép fiatal rajongóját. Míg a felesége állítólag a gyermekét várja. Bár az eddigi forrásaink szerint nem a férje a gyermek apja, hiszen Alexa 15-20 hét közötti terhes, és mint tudjuk ekkor a Cinema Bizarre koncertezett az országban. Úgy látszik ez a házasság nem az őszinteségre és nem az etikára épült, hiszen mindkét fél megcsalta a másikat. Shin majdnem megerőszakolt egy rajongót, bár Alexáról még nem derült ki, hogy ki a szeretője, de tőle terhes, nem a férjétől. Ha Shin el is fogadná a babát és esetleg fel is nevelné, akkor sem lenne semmi sem igaz ebben a házasságban, mert csak hazudoznak egymásnak, a banda tagjainak, a rajongóknak, az egész világban. Alexa mindössze jókor volt jó helyen, és megbabonázta Shint, ezért vette el Alexát nem azért, mert szereti.”

 - Szóval akkor kezdjük az elején.

 - Várj, vannak képek is.

 - Ne mutasd, csak mond, hogy mik.

 - Oké, tehát:

I.                         Te és a csaj a diszkóban azzal a címmel „Shin következő áldozata lett volna”

II.                         Marco és én egy kávézóban ültünk, és ezt lesifotósok lekapták, ide ezzel a címmel került be „Alexának ő a volt szeretője, csak dobta a lány, feltételezésünk szerint ő a baba igazi apja”

III.                         Egy kép kettőnkről egy esküvői és egy az egészségcentrum előtt, ezzel a címmel „mindenkinek hazudnak, egy szavuk sem igaz, a gyereknek pokol lesz az élete”

IV.                        Egy kép a bandáról ezzel a címmel „most már sosem lesz jövő, ha a bandatagok ilyenek maradnak, hiszen vakon megbíznak ebben a házasságnak nevezett képmutatásban, szerkesztőink szerint a Cinema Bizarre soha többé nem ad ki lemezt és nem fognak koncertezni”

 - Na én most perlem be őket, ez már túl sok.

 - Előbb beszéljük meg, kérlek.

 - Rendben, szóval hogy volt sorrendben? A képek most nem érdekelnek.

 - Oké, szóval: meg akartad erőszakolni a csajt, de mindenki mondta, hogy mi volt és én inkább hiszek egy olyan hazugságnak, amit tőled hallok, mert te tudod, hogy mi volt, de nem szédítenél hasonlókkal, tehát nem kell ettől tartanom. Nem tőled várom a babát, hanem szeretőm van.

 - Nincs szeretőd, már ha jól tudom – próbált viccelni Shin, de a düh ott égett a szemében, és hogy ezt a tüzet csillapítsa a széket a konyhapultnak dobta – bocs, csak dühös vagyok.

 - Te is tudod, hogy nincs. És ez is képtelenség, hogy nem tőled várom a babát, hanem mástól csak azért, mert alig voltunk együtt, emlékszem, pontosan három koncertre mentem el, és kettő végződött szexszel, a harmadikon bulizni mentek a többiek, te velem maradtál és csak dumáltunk. És különben is védekeztünk mind a kétszer, csak valamelyiknél, azt már nem tudom pontosan melyiknél, kiszakadt a gumi.

 - Igen, pontosan, amúgy a második éjszakán volt ez, hogy kiszakadt a gumi. A koncert felvételek is bizonyítják, hogy ott voltál az első sorban. Mi a következő?

 - A házasságunk nem etikus és csak hazudozunk egymásnak, a bandának, a rajongóknak és a világnak.

 - Mi tudjuk, hogy mi az igazság, a srácok is, a többiek nem érdekelnek. – próbált megnyugodni és átrakni a gyümölcsöskosarat a pultra, de nem sikerült neki túl finoman, és ahogy odadobta, úgy egy-két gyümölcs kiesett és a pulton hevert.

 - Oké, te tudod, de a gyümölcsöket, hagyd meg egyben, légyszi. A következő, hogy a babának pokol lenne az élete.

 - Ezt még mi sem tudjuk, de ezt is ugorjuk inkább át, mielőtt dühömben lerombolom a házat.

 - A következő, hogy nem szeretsz, és csak jókor voltam jó helyen. – itt már feldöntötte az asztalt

 - Ez hazugság, tudod, hogy tiszta szívemből és teljes lelkemmel szeretlek téged, titeket.

 - Nem kérek bizonyítást, tudom az igazat. – ekkor pityeget valami

 - Ez mi volt?

 - Egy kis bizonyíték. Most hallgattam zenét az mp4-emen és felvettem az egészet, szóval ezt most felteszed a gépre és elmented szinte mindenhova.

 - Oké, így már értem miért kommentáltál mindent.

 - Bocs, csak elég nehéz lett volna máshogy bizonyítani az igazunkat.

 - Oké, akkor most elmentem a gépre, az összes pendrive-ra és átküldöm a srácoknak és a menedzsmentnek is és az ügyvédünknek is. – ezzel ő elment majd három óra múlva láttam lejönni az emeletről, még futtában odavetette nekem – elmegyek az ügyvédhez, beperelem az újságot, és ha valahol meglátsz még ilyen, akkor szólj, mert azt is bepereljük, nem tűröm, hogy így beszéljenek rólunk. Majd jövök, ne várj ebédre, talán vacsira se, sőt ha nem jövök haza, csak nagyon későn, akkor időben feküdj le. – ezzel már kint is volt a nappaliból, meg sem várta a válaszomat.

 - Oké, de nem vagyok már gyerek. – ezzel Shin eltűnt és egész nap nem jött haza, majd este tízkor úgy döntöttem, hogy elmegyek aludni. Mint utólag kiderült Shin csak hajnal kettőkor dőlt be mellém az ágyba.

Shin beperelte az újságot, megnyerte a pert, igaz az egész ország, sőt a fél világ azon csámcsogott, amit még én vettem fel az mp4-emre. De ez már nem zavart annyira minket, mint a sok hazugság.

Ezek után a rajongók, riporterek és fotósok zaklattak minket, de leginkább engem, persze Shin tudott erről, csak éppen nem tudott mit tenni ellene. Végül a zaklatóink sikerrel jártak: a boltból hazafele, miután kiszálltam a taxiból, a házunk előtt a rajongók ütni-rugdosni kezdtek, a riporterek interjút akartak velem készíteni illetve teljesen értelmetlen kérdéseket tettek fel, a fotósok, pedig csak fotóztak. Ott volt egy csomó ember, de senkinek sem jutott eszébe, hogy nem véletlenül nagy a hasam, hiszen terhes vagyok, de senki sem állította le a rajongókat, én meg próbáltam bejutni a házba, végül a szomszéd a segítségemre sietett, kiszabadított a rajongók közül, majd a házba kísért és felhívta Shint, majd a kórházat. Shin éppen hazaért, megköszönte a szomszédnak a segítséget, majd a mentőautóval velem együtt bejött a kórházba, a srácok kocsival jöttek utánunk. A kórházban a szülészetre vittek, és mint kiderült majdnem elveszítettem a babát, de nem azért, mert bántották, hiszen védtem a kicsit, hanem teljesen bepánikoltam. Adtak nekem egy altatót, hogy biztosan minden jól menjen.

 - Mondja doktor úr, mi van a feleségemmel és a lányommal? – kérdezte Shin

 - A felesége majdnem elvesztette a magzatot, fizikailag bántották, de nem ezért, megijedhetett.

 - Most hogy vannak, és mikor jöhetnek haza?

 - A kismamának sok pihenésre van szüksége, természetesen nyugodt környezetben, a magzat most mennyi idős?

 - Ha jól tudom 32-35. hét között, sajnos fejből nem tudom pontosan, csak azt, hogy december 10.-re vagyunk kiírva.

 - Lehet, hogy a szülésig bent kell maradniuk, de az is lehet, hogy haza tudnak menni.

 - Az nagyon nem lesz jó.

 - Ha kell, tudok segíteni.

 - Köszönjük, de ebben, nem tud, mert meg kéne beszélnünk, hogy mi legyen a baba neve, a bababútorokat és ruhákat meg kéne venni, bár igaz, hogy Alexa vett pár ruhácskát, de az nem elég.

 - Hát ebben tényleg nem tudok segíteni, de ha bármire szükségük lesz, akkor szívesen segítek.

 - Köszönjük.

 - Én köszönöm – itt Shin értetlenül nézett az orvosra – az őszinteségét, nagyon kevesektől kapom meg, ha valaki híres, attól meg még kevésbé.

 - Sosem voltam öntelt, és sosem használtam ki azt, hogy én híres vagyok, tudja ez nagyon nehéz, főleg most, hogy mindenki Alexát támadja, hiszen ő most olyan végtelen, nem csak magára kell vigyáznia, hanem a lányunkra is. Elnézést a kifakadásért.

 - Semmi baj, azt is kell néha, ha valamiben még tudok segíteni, akkor szóljon.

 - Legyen szíves szólni a barátainknak, hogy nyugodtan hazamehetnek, én itt maradok Alexával.

 - Rendben megmondom. Viszlát.

 - Viszlát – ezzel kiment az orvos a szobából, majd Shin odaült mellém és megfogta a kezemet.

Az altató hatása gyengült, és én kezdtem ébredezni...