Angyallá váltam, az őrangyaloddá...

Ez volt életem első publikussá vált műve, 8. osztályos irodalomházifeladat. Akkoriban még csak 14 éves voltam. Nagyon örülnék kommenteknek

Angyallá váltam, az őrangyaloddá… 

1973. január 3-a a családom élete teljesen megváltozott. Mindenki, aki számított nekem az ott van a temetésemen, feketében, sírnak, de én fehérben vagyok. Fehér fűző, blúz, boleró, szoknya, csizma, minden fehér rajtam, de a szárnyam fekete, s a könnyeim is feketék, mégis szebben csillog minden gyöngynél és gyémántnál.

 

Bolond hangszer: sír, nyerít és búg.

Fusson, akinek nincs bora,

Ez a fekete zongora.

Vak mestere tépi, cibálja

Ez az Élet melódiája.

Ez a fekete zongora

 

Fejem zúgása, szemem könnye,

Tornázó vágyaim tora,

Ez mind, mind a fekete zongora.

Boros, bolond szívemnek vére

Kiömlik az ő ütemére

Ez a fekete zongora.

 

Teltek-múltak a napok, hetek, hónapok, már fél éve, hogy itt hagytam ezt a földi világot, s egy jobba léptem.

Most egy felhőről nézem az egykori családom, amint a férjem óvodába és iskolába viszi a gyermekeinket.

- Perla, miért kellet itt hagynod minket? Tudom, ne is mondd, egy sokkal szebb, jobb és egyszerűbb világban élsz – kérdezte és válaszolt is rá a férjem.

Mivel nem tudtunk személyesen beszélni, csak a szél által, ezért egy szellővel üzentem: ,, Ne aggódj Robertó, mindig itt leszek veled, veletek, vigyázok rád és ebből a világból segítek neked. Az őrangyalod vagyok. Elmehetek hozzád de csak egy alkalommal láthatsz újra hús-vér emberként, egyetlen egy napra. Mindig ott leszek melletted, a lelkedben. Csak akarnod kell és meglátogatlak. Hiányzol…”

- Te is hiányzol, kedvesem.

Ahogy ezt meghallottam elkezdtem sírni, minek következtében a Földön elkezdett esni az eső. Ekkor mellém ültek az angyalok, szótlanul ültek, figyeltek, csak egy angyal szólalt meg, Gabriel volt, ő a tűz angyala, tűzpiros ruhája, hosszú, szőke haja és lángoló szárnya van.

- Perla, ennek így kellett lennie. Meg kellett halnod, hogy innen tudj segíteni a férjednek és a családodnak.

Elment a többi angyal, csak Gabriel és Asrael maradt. Asrael a halál angyala, mindig ezüstben van még a szárnya is ezüstszínű. Átöleltem őket, és hálát adtam az Égnek, hogy halálom után is vannak barátaim.

 

Két héttel később, amikor felvettem a fehér fűzőm, a szoknyám, és az ezüst csizmám, a boleróm, ami magyar népi hímzéssel, fehérszínű fonallal volt kihímezve. Megkerestem az ezüst ékszereimet, a derékig érő, hullámos hajamat kibontva hagytam és az Égi Kertből egy jácintot tűztem bele. Így indultam el a Földre, s mindenki megcsodált. De a férjemmel nem találkoztam, ezért inkább hazamentem a Mennybe. Meglátogattam Lucifert, a bukott angyalt, akit az emberek csak Ördögnek neveznek.

- Lucifer, nem szeretem Országod! Gyere, és köszöntsd vendéged, még ha egy angyal is az!

Alkut kötöttem vele hadd mehessek le még egyszer a földi világba.

1975. január 3. Budapest utcáit egy fekete ruhás, fekete szárnyas angyal koptatja. Találkoztam Robertóval, megmutattam a felhők fölötti világot, a felhőkön ülve néztük az emberek eszeveszett sietségét, beszélgettünk, míg el nem aludtunk egymás karjaiban.

Egészen a férjem jöttéig vártam.

  

2050. december 5. Robertó Valderrama a Mennybe jött.

- Még mindig oly szép vagy, mint mikor utoljára láttalak.

Együtt ültünk a felhőkön, figyeltük a világ rohanását és az idők végezetéig énekeltünk:

 

A melegség a végtelenségbe sodor,

semmi más  nem fontos, elviszi az ár.

A holdfényben csak mi létezünk.

Már nincs messze a végtelen.

Most már nincs messze a végtelen.

Ez az utolsó örökkévalóság,

ami megmaradt nekünk.

A horizonton túl véget ér az égbolt.

Már nincs messze a végtelen.

Most már nincs messze a végtelen.

Már nincs messze a végtelen.

Most már nincs messze a végtelen.

December 2. rész Az esküvő

2. rész

Az esküvő

Dec. 28-át írunk. Az udvaron felállították a sátrat, már minden vendég megérkezett, a nyitó előtti utolsó interjút adták a srácok, amire Shin oda hívott.

 - És nem fagysz meg ebben a vékony ruhában, ill. miért ilyen színű ruhát vettél fel? – kérdezett a riporter

 - Meglepetés, hogy miért ilyen a színe, és egyébként nem fázom, mert inkább izgulok, és ez lefoglal, nem érzem, hogy fáznék, de lehet, hogy csak azért nem fázok, mert fűt a szerelem – válaszoltam és megöleltem Shint.

 - Akkor most mi mennénk is, mert mindjárt kezdődik az, ami miatt meghívtunk ennyi embert – mondta Shin, és egy félreeső helyre mentünk {mind a hatan (a banda és én)}.

 - Hol van a tesód családja? – kérdezte Yu

 - Nem tudom – mondtam, de egy aranyos kislány futott oda hozzám, megöleltem, felvettem a karomba – na ez válasz a kérdésedre?

 - Sziasztok, húgi, te aztán tényleg nagyon gyönyörű vagy – dicsért a bátyám, aki most jött oda hozzánk a feleségével, Rebussal már találkoztam, mert ő hozta a ruhámat, de Leóval és Vikivel még nem találkoztam aznap.

 - Szia Leonardo – köszönt Shin

 - Már vagy ezerszer elmondta, hogy Leo vagyok, azt jobban szeretem.

 - Drága sógornőm, ezt Lisa küldi neked – adott át egy levelet Rebus.

Én kibontottam a levelet és elolvastam, és mindenki nagy meglepetésére Shin karjaiba ugrottam és megcsókoltam.

 - Mitől vagy ilyen boldog cica? – kérdezte Shin

 - Attól, ami ebben a levélben van – mondtam, ő el akarta venni a levelet, de én nem engedtem – majd a szertatás után.

A pap (nem reverendában volt, csak egy öltönyben) mindenkit megkért, hogy üljenek le a vendégek a helyükre, a vőfény és Shin, ahogy szokás, kikértek a lányos házból:

 - Drága jó édesapa, a lányos ház családfője, kérlek szépen, add ki vőlegényünknek a házad legszebb virágszálát, lányodat, Alexát.

Kiadtak, csókolóztunk.

 - A vőlegényünknek kell tenni egy fogadalmat, amit a szülők kértek. – mondta a vőfény – Robert, ígéred, hogy úgy szereted Alexát, mint az édesanyja, vagy még jobban?

 - Ígérem.

 - Ígéred, hogy úgy fogod tisztelni, mint az édesapja, vagy még jobban?

 - Ígérem.

 - Megkérem a mélyen tisztelt vendégeket, hogy foglaljanak helyet és fogyasszák el az ünnepi ebédet. Utána érkezik az anyakönyvvezető, majd csak utána jön el a pillanata az egyházi esküvőnek.

A vendégsereg leült - ki-ki a maga helyére - elfogyasztották az ebédet, a többi bandatag evett, de van egy szokás, mi szerint a vőlegény átkoplalja az ünnepi ebédet. Ez én is betartottam, Shin mondta is, hogy egyek, de mondtam neki, hogy nincs kedvem.

Aztán jött az anyakönyvvezető, ő is házhoz jött, mint a pap. Minden a legnagyobb rendben volt, az anyakönyvvezető, majd a pap is összeadott minket. Az anyakönyvvezetőnél aláfestő zeneként Rómeó és Júlia: Szívből szeretni szólt, és a vége felé volt két gyertya, ami égett a gyertyatartó két szélén, középen, egy érintetlen gyertya, a két szélső gyertya jelképezte az eddigi életünket, a függetlenséget és a középső, pedig a közös életünket. A két szélső gyertyával meggyújtottuk a középsőt, és elfújtuk az eddigi külön életet jelképező gyertyát, a középső gyertyát is elfújtuk, a láng már nem égett, csak a szívünkben, de ott örökké. És a gyűrűket a legfiatalabb nyoszolyólány hozta, aki nem más volt, mint az én drága unokahúgom, Viki. Mindenki gratulált. Persze sokaknak nagy meglepetés volt, hogy ki a tanúm, Romeo volt az, Shinnek pedig Kiro.

Táncolgattunk, később viszont eszembe jutott a levél és hogy még nem mondtam el a férjemnek a tartalmát.

Megkerestem Shint, természetesen a többiekkel éppen interjút adtak.

 - És így mi lesz a Cinema Bizarre-ral, hogy a te fejedet bekötötték? – viccelődött a riporter

 - A Cinema Bizarre természetesen létezni fog, és természetesen lesznek lemezeink, turnéink, mint régen, csak annyi különbséggel, hogy nekem lesz egy feleségem. De ez nem fogja semmiben sem gátolni a bandát.

 - Azt hiszem ennek a rajongóitok nagyon fognak örülni. – riporter

 - Shin, elrabolhatlak egy percre? – kérdeztem

 - Persze, egy pillanat – arrébb mentünk – mit szeretnél, baba?

 - A levél, amit nem akartam megmutatni, szóval arról van szó, hogy majdnem két hete írtam az egyik unokatestvéremnek, hogy az olaszországi nyaralója vagy a tunéziai háza szabad-e és hogy ott tölthetnék-e el a mézesheteket. És azt írta, hogy mindkettő szabad, mert ő most Londonban van, és ott is fog maradni vagy két hónapot, és természetesen azt választjuk, amelyiket szeretnénk. Látod, én megmondtam, hogy a nászutat megszervezem, te meg csak azzal foglalkozz, hogy a lemez időre elkészüljön, és a házunk is minél előbb lakható legyen. – közben Shin visszaindult a srácokhoz, így én is mentem utána.

 - Rendben, és akkor hol töltsük a mézesheteket? – most már ott voltunk a srácoknál

 - Hát Olaszországban is tél van most, és olyan nálunk átmeneti időnek megfelelő az időjárás, de Tunéziában meg dög meleg van. Végül is nekem oly mindegy, hogy hol töltjük a nászutat, csak annyi a különbség, hogy Olaszországba nyaraló, Tunéziában, pedig saját házunk lenne.

 - Én a helyedben Tunéziába mennék, ott még nem voltunk – mondta Yu

 - Te ebbe inkább ne szólj bele – szólt rá barátjára Romeo

 - Hagyd csak, nem baj, nekem mindegy, hogy hol leszünk, Shin tud angolul, én meg olaszul, így mind a két helyen tudunk kommunikálni. Akkor hova menjünk?

 - Mi lenne, ha egy kicsit olaszban és utána Tunéziában is lennénk?

 - Nekem jó, csak akkor meg kéne venni a repülőjegyeket.

 - Majd holnap megveszem.

 - Akkor megbeszéltétek? – érdeklődött Kiro

 - Igen – vágtuk rá egyszerre

A továbbiakban nem volt interjú, mert Shin azt mondta, hogy már nagyon idegesítőek, és hogy majd a későbbiekben ad majd interjút.

Eljött a vacsora ideje. Kihozták a levest.

 - Ahogy szokás, most is az ifjú párt megvicceljük – mondta a vőfény – a vőlegénynek szednie kell a levesből a mennyasszonyának, de nem ám akármivel, egy lapáttal, amivel a húst szokás kiszedni a forró olajból. (http://www.wfilm.hu/ ott, esküvők Betti és Péter 2007. – Klip, ez egy 22 perces kisfilm, de szerintem, megéri megnézni, ott voltam az esküvőn, nekem tetszett, és ezt rakom bele a történetbe is, ez, amit ide is bele építettem, az a 12. percben látható). – szedtünk egymásnak levest, természetesen a végén merőkanállal. A menü ez volt: húsleves, marhapöri galuskával, vagy rántott hús (disznó, csirke, kacsa, liba), rántott zöldségek hozzá rizs, krumplipüré, petrezselymes krumpli. De ebből is annyi, hogy – szerintem – akár még egy hadsereg is jól lakna.

A vacsora után, minket, vagyis Shint és engem megkértek, hogy adjunk egy interjút.

 - És honnan jött az ötlet, hogy decemberben, legyen az esküvőtök? – kérdezte a riporter

 - Nem egy egyszerű esküvőt szerettünk volna, hanem egy különlegeset. - Shin

 - És miért ilyen a ruhátok?

 - Nem akartunk, hogy amint meglátnak, akkor azonnal tudja mindenki, hogy az esküvőnk van, ezért megkértem a sógornőmet, hogy varrjon nekem egy ruhát, és ezt varrta, és Shin, ő meg nem tudta, hogy milyen színű lesz a ruhám, de én viszont igen, és ráadtam ezt a narancssárga inget.

 - És nem zavar, hogy mindenki farmerban, és egyszerű ruhában van, illetve vannak, akik öltönyben, de ők csak a Cinema Bizarre tagjai és a családotok tagjai.

 - Nem túlságosan, mert Shin is farmerban van, de tényleg nem zavar, rohadtul nem érdekel, hogy ki milyen ruhában van, az a fontos, hogy Shin és én boldogok vagyunk. – még beszélgettünk, a riporter kérdezett és mi felváltva válaszoltunk.

A vőfény két tartóoszlop közé kötelet kötetett, a vendégeket, pedig köré invitálta, a szülőket, és a bandatagokat a kötél másik felére küldte, majd ezt mondta:

 - Kíváncsiak vagyunk, hogy a vőlegény mennyire bírja a férfias munkát, és ezért teszteljük a férfiasságát, hogy bírja-e majd a nászéjszakát, Robert, az lesz a feladatod, hogy Alexát átemeld majd a kifeszített kötélen – a kötelet kifeszítették kb. 150 cm-re és azon kellett átemelnie, de amikor a karjaiba vett, akkor megszólalt a vőfény – Mond csak Alexa, hány gyereket szeretnél?

 - Kettőt.

 - És nem akarsz elmesélni valamit az életedről? – húzta az időt a vőfény, amire csak megráztam a fejemet, nemet jelezve – na, jó, rendben nem húzzuk az időt – Shin átemelt a kötélen – Mond, Robert nem volt nehéz?

 - Nem, Alexa pehelykönnyű, azt hiszem, ráférne egy kis hízókúra.

 - Kedves egybegyűltek, így elég nehéz lenne a nászéjszakát elhálni, hogy a mennyasszony a házat jelképező kötél egyik, míg a vőlegény annak a másik felén van. Ezért megkérek két erős férfit, hogy vőlegényünket is emeljék át a kötélen. Yu és Romeo, mondjuk, ti megfelelnétek erre a célra – hívta őket

 - De miért pont mi? – kérdezték egyszerre tök értetlen képet vágva

 - Mert nagyon mosolyogtatok, azt hittem jönni akartok majd segíteni az ifjú párnak. – érvelt a vőfény, felemelték Shint és átemelték mellém, megcsókolt.

A lakodalom folytatódott, mindenki táncolt és mulatozott.

Negyed tizenkettőkor behozták a mennyasszonyi tortát, egy hatalmas négyemeletes torta volt. (Ez is benne van a kisfilmben, mint a leves szedés)

A vőfény azt mondta: Ezt a tortát az ifjú párnak most fel kell vágnia, mégpedig csókolózva. Elkezdtük vágni.

 - Nem jó, mert túl puha – panaszkodtam

 - Egyszer az nem jó, ha túl kemény, másszor meg az, hogy túl puha hát mi a jó a mennyasszonynak? – viccelődött a vőfény

Mindenki evett a tortából, majd eljött az éjfél is. Táncoltam mindenkivel, hisz ez a szokás, aztán Shinnel is táncoltam, de utána nem akartam még átöltözni.

 - A mennyasszony még nem szeretne átöltözni, erre is van egy hagyomány, miszerint csak az ifjú pár táncol. Megkérek 24 önként vállalkozó embert, aki tartana 24 gyertyát – először csak a többi bandatag indult meg, de aztán Rebus és Leo, majd Elisabeth és mások is sorba álltak. A villanyokat lekapcsolták, majd a gyertyatartó embereket egy körbe állították, minket, pedig a kör közepére küldtek – megkérek minden kedves egybegyűjtet, hogy csak az ifjú pár táncoljon – kézen fogtuk egymást, majd az egyik kezünkbe adott egy gyertyát a vőfény, meggyújtotta, és mi elkezdtünk keringőzni. Egyesével meggyújtottuk a gyertyákat. A végén mind a 24 gyertya égett, ami a nap 24 óráját szimbolizálta. Utána felmentünk Shin szobájába és átöltöztünk, én egy vörös menyecske ruhába, Shin meg átcserélte az ingjét egy bordó színűre. Majd olyan egy óra körül visszamentünk a vendégek közé, táncoltunk egyet-kettőt, majd a vőfény kihozta a menyecske tortát (hasonló a mézeskalácshoz, amúgy ez is benne van a kisfilmben) szét kellett törnöm, és minden vendégnek el kellett venni legalább egy darabot.

Táncoltunk, majd mikor elkezdtek fogyni a vendégek, mindenkinek adtunk egy doboz sütit.

Már minden vendég elment, csak a család és a CB maradt itt.

Kommentek

Sziasztok!
Tudom, eddig semmi komentet nem kértem, de ha összegyűlik legalább három komment, akkor kaptok egy újabb fejezetet vagy egy teljesen más története, attól függően, melyik mikor készül el. Feltöltések általában hétvégén lesznek, de leginkább attól függ, hogyan haladok az írással. Ígérem sietek vele. A három komi mindig érvényes lesz.

December

1. rész

A múlt

Már két éve járok Vele.

Most, dec. 19-én, reggel tájt felébredtem és elgondolkoztam, hogy mi volt eddig a kapcsolatunkban.

A megismerkedésünk elég fura volt, mert nekem volt egy Cinema Bizarre-s oldalam, amire Shin csak véletlenül keveredett, és mivel ott volt az MSN címem, ezért felvett. Én, pedig azt hittem, hogy csak egy rajongó, aki nagyon szereti Őt és ezért írta ki „Shin, a srácok ásza”. Beszélgettünk, és már vagy fél éve MSN-eztünk, amikor meghívott, hogy találkozzunk egy kávézóban. Hát mit ne mondjak elég színvonalas kávéházat sikerült választania. Én egy rajongóra számítottam, de a híres együttessel találkoztam. Beszélgettünk, megkedveltük egymást, Shin aranyos, kedves és udvarias volt, de azt azért láttam, hogy tartózkodó típus.

Sokat beszélgettünk (MSN), találkozgattunk. A többiek is kezdtek megkedvelni. Barátok lettünk. Többször volt, hogy Shin és én együtt aludtunk, nálam vagy náluk. Sokban hasonlítottunk, de még többen tűz és víz voltunk, de ennek ellenére mindig mindenki azt hitte, hogy járunk, pedig csak barátok voltunk.

És ekkor jött a pofára esés, mert én – már nem is emlékszem, milyen indokkal – Magyarországra költöztem, a szüleimmel és a bátyámmal.

Egy ideig tartottuk a kapcsolatot, leveleztünk, e-mail-eztünk, telefonáltunk, de ez idővel kezdett elhalni. Sajnos egy jó ideig nem értesültem róla. Csak az újságokban leírtakat tudtam, amikor átkerültem egy olyan iskolába, amiben cserediák program volt és ez által kijutottam németbe és szerencsémre pont Vele leveleztem, én ezt tudtam, de Ő ezzel nem volt, tisztában, mert mindig olyan képet küldtem magamról, amin az „új” énem van, mert amikor Magyarországra jöttünk, én teljesen megváltoztattam a külsőmet. Amikor a szüleim megengedték, hogy a cserediák programmal Németországban folytassam a tanulmányaimat, a fellegekben jártunk.

Shin a lehető legtöbb időt velem töltötte, segített a tanulmányimban, megtanított dobolni és neki köszönhetően kaptam a meg a zenei tagozaton az érettségit. Egyébként Ő egyke, de akkor az édesanyjának (igazából nem tudom, hogy otthon lakik-e a szüleivel vagy sem, de most ebben a történetben a szülői házban lakik) lett még egy gyermeke, én, mert ott laktam velük, a mellette lévő szobában. Drága szüleim visszaköltöztek ide, Berlinbe, imádnivaló bátyám, pedig megtalálta a szerelmet, így Magyarországon maradt.

A bátyám esküvőjére kísérővel kellett mennem, és egyből Ő ugrott be, megkértem, szerencsére azonnal beleegyezett. Ott, az esküvőn vallotta be, hogy Ő többet szeretne, mint egy egyszerű barátság, és ha ezzel még a barátságunkat is széttépné, akkor csak maradjunk azok, mert inkább néz rám, mint barátra, mint egy olyan lányra, akibe szerelmes volt, de az visszautasította. Nekem erre csak az volt a válaszom, hogy ezzel a kéréssel nagyon boldoggá tett, és természetesen járok vele, akkor csattant el az első csók is. Amikor elmondtam a bátyámnak (Leonardónak), hogy kivel járok, gratulált, és ezt mondta „Vigyázz, Shin, ismerem a bátyját”, én ekkor kissé megijedtem, de szerencsére Shin egyáltalán nem értette félre „Rendben, és ne félj, vigyázok rá” válaszolt, még ezen a napon – ez hajnalban történt – elmondtunk a többieknek is, hogy már egy párt alkotunk. Ez tizenhat éves koromban történt, amikor ő húsz éves volt (négy év van köztünk).

Most pedig a legtöbben azt hiszitek, hogy már jegyesek vagyunk, ez így van, és elég fura esküvőnk lesz, mert most, dec. 28-án tartjuk meg, igen télen, mert igaz, hogy mindketten a nyarat szeretjük, de akkor nem lenne különleges az esküvőnk, a többi bandatag, a család és fontosabb barátok tudják, hogy az esküvőnk lesz, de mások szerint csak egy elő szilveszteri buli.

Most egy édes hang rángat vissza a valóságba.

 - Már fent vagy, cica? – kérdezte azon az édes hangon, amiért a sokat áldoznék, hát még a gazdájáért, Shin.

 - Igen, mennyi az idő? – kérdeztem, mert fogalmam sem volt, hogy milyen napszak van.

 - Mindjárt 11, ki kéne kászálódnunk, nem lehetünk egésznap az ágyban.

 - Dehogy nem, sőt mondok jobbat, veled leszek egész nap az ágyban.

 - Értem én azt, kedvesem, de azért még kinézhetnél az ablakon.

 - Miért?

 - Éjjel esett a hó. Gyere, öltözzünk fel és menjünk ki hógolyózni. – húzott ki a paplanok közül.

 - Oké, de várj már meg! Ez nem ér, rajtad már van ruha, csak a pulcsid hiányzik, de rajtam még csak a pizsamám van. – nyöszörögtem

 - Oké, lent várlak, csak siess. – ezzel ő lement, én meg elkezdtem felöltözni. Ezt vettem fel: fűző (http://www.otto.hu/d-3988105-fuzo.html), felső (burgundi vörös) (http://www.otto.hu/d-3986406-hosszu-pulover.html?artnr=D720984-155&picid=1739521), csőfarmer és egy magas (térd fölé érő) csizma.

Lent egy kicsit hógolyóztunk, majd Shin egy hatalmas téglát készített hóból, amivel meg akart dobni, de még pont elugrottam előle. Aztán kergetőztünk egy kicsit, és pechemre Shin gyorsabb volt nálam, és maga alá gyűrt, és sikerült megfürösztenie, még mókáztunk egy kicsit. Bementünk a házba. És Elisabeth (nem tudom, hogy hogyan hívják Shin anyukáját, de most ezt találtam ki, de ha akartam volna, akkor pl.: Anna, Emese stb. is lehetne) készített egy kanna forró csokit és elküldött minket zuhanyozni. Persze Shin ragaszkodott hozzá, hogy együtt zuhanyozzunk. (a szobájából nyílik a saját fürdője) Hát mondanom sem kell, én teljesen átfagytam, és tűzforróban fürödtem, és szegény Shin majdnem leforrázta magát. Én fehérneműben, Shin viszont törülközőben ment ki, a többi bandatag ott volt.

 - Látom valamit megzavartunk – viccelődött Yu

 - Nem, Shin előbb megfürdetett a hóban, teljesen átfagytunk, legalábbis én teljesen, és éppen most melegedtünk fel.

 - Öltözzetek fel és igyátok meg a forró csokitokat. – mondta Elisabeth

 - Csak ne együtt öltözzetek, mert akkor soha nem értek ki. – viccelődött még mindig Yu

 - Tudod, lehet, hogy te ennyire perverz vagy, de én nem – kezdett már idegesíteni drága jó gitárosunk. Megszólalt a mobilom. - Szia, Rebus, mond. (Rebus és Leonardo esküvőjén jöttünk össze Shinnel) / Arról volt szó, hogy lesz egy mini ruhám, ami barackszínű és élénk narancs, és a széle, a fodrok pezsgőszínű, és ehhez egy testszínű harisnyát veszek fel, illetve egy fehér csizmát. / Emlékszel még, hogy mi állt a meghívóban? / Nem, pontosabban Te, Leo és Viki, igaz hogy Viki még csak másfél éves, de ettől még mindig a család része, és azt szeretném, hogy az unokahúgom is ott legyen az esküvőn. / Oké, kösz, szia. Ha van valami újdonság a ruhámmal (ő varja meg a ruhámat) kapcsolatban, akkor majd hívj. Szia.

 - Na, most már végre fel tudsz öltözni, remélem, nem fáztál meg – jött ki a fürdőből Shin.

 - Nem, legalábbis nem attól, hogy fehérneműbe voltam, de ha megfáztam, akkor azért, mert megfürdettél a hóban. – a szekrényből kivettem egy vérvörös tunikát és egy fekete harisnyát (nem nejlonharisnya, hanem az a vastag pamut harisnya). Tunika ilyen fazonú, de vérvörös (http://www.bonprix.hu/bh/offer.htm?cat=1.10.428.2.21.1&pr=26218). Bevonultam a fürdőbe, átöltöztem, a hajamat megfésültem, és egy hajpánttal hátra fogtam. Kimentem a szobánkba, a fiúk az ágyon ültek és beszélgettek.

 - Na, én most tényleg komolyan kérdeztem, mi lesz a mai program? – kérdezte Yu

 - Nem tudom, csak az a biztos, hogy Niki itt fog karácsonyozni és ma fog ideérni. – mondta a többieknek Shin, nekem éppen háttal ült és meg tudtam lepni, megöleltem, mire szegény párom összerezzent.

 - Mi van, ennyire rossz a lelkiismereted? Ki az a Niki? – kérdeztem Shint

 - Niki, az egyik rokonom. Anyu felőli nénikém férjének az unokahúga.

 - Várj ugye nem az a Niki, aki a múltkor itt volt? – ijedezett Strify

 - De. Miért, talán féltek tőle? – kérdezte Shin

 - Nem, csak ő volt az egyetlen csaj, aki meg akart ott rúgni – mondta kicsit feszengve Yu – amúgy mennyi ideig lesz itt?

 - Két hét.

 - Most végre úgy is beszélhetnétek, hogy én is értsem – mondtam kissé ingerülten, és Shin ölébe ültem.

 - Az egyik rokonom, beházasodás alapján. Egyébként Magyarországon lakik a szüleivel. Annyi idős, mint én. Szőke, hosszú haja és kék szeme van, legalábbis amikor utoljára láttam. Fél éve. De szerintem, most már máshogy néz ki. *kop-kop * Gyere.

 - Robert (Shinnek ez a polgári neve, ha jól tudom), és a többiek is, mindenki gyertek ebédelni – szólt Lisa (az Elisabeth egyik beceneve)

 - Na, akkor menjünk, Alexa, kiszállnál az ölemből? – kérdezte Shin

 - Nem, most jó itt. Na, hé, tegyél le, te vadállat – hisztiztem, mert Romeo felkapott a kezébe és elindult velem a szobaajtó felé. – Remélem, nem akarsz a lépcsőn is így vinni, tegyél már le, te hústorony! – hisztiztem továbbra is, és most már kezdtem azt hinni, hogy tényleg levisz a karjában, de szerencsére lerakott a lépcsőre.

 - Na végre azt hittem már sosem értek le – panaszkodott Lisa

 - Kösz, elég nehéz úgy jönni, ha Romeo nem rak le.

 - Mindegy – szólalt meg Kiro most először, amióta itt vannak.

 - Akkor jó étvágyat. Van lencseleves, töltött krumpli, vagy aki nem szereti annak laskagombával töltött hagyma hozzá rizs vagy sós vízben főtt krumpli, desszertnek, pedig piros gyümölcspüré tejszínnel illetve sült alma kivi mártásban. – sorolta el Lisa a menüt

 - Akkor én a desszerttel kezdem – mondtam és már álltam is fel az asztaltól

 - A-a, azt már nem, rendesen eszel – mondta Shin.

 - Oké, Mr. Rabszolgahajcsár.

Már javában ettünk, amikor rosszul lettem, kifutottam a mosdóba. Amikor visszamentem mindenki elég fura képet vágott.

 - Már megint rosszul vagy? - Lisa

 - Szerintem, te vagy beteg, vagy terhes vagy. Mivel magyarázod azt, hogy finnyás vagy, csak kevés fajta kaját eszel, de abból tonna számra, a két legjobb parfümömre azt mondtad, hogy büdös, és a melled is nagyobb lett, na, ezt mivel magyarázod? – kérdezett Shin.

 - Hát kösz, hogy ennyire megbízol bennem. De amúgy nem vagyok terhes, csak elrontottam valamivel a gyomrom. Vagy ha mégis terhes lennék, akkor azt nem tudom, ugyanis pont most van meg. – bementem a konyhába és mindegyik desszertből vittem magammal egy adagnyit, és felmentem a szobánkba.

Fent a szobánkban a laptop előtt ültem, és dolgoztam, pontosabban az ülésrendet néztem át, és a díszlet terveztem.

 - Mi lenne, ha mi lépnénk fel az esküvőn is? – vetette fel az öletet Shin

 - Én azt szeretném, hogy a párom, inkább velem és a vendégekkel törődjön, minthogy doboljon. Különben is, ez a nap rólunk fog szólni, nem, pedig a bandáról.

Az este folyamán megérkezett Niki is. A haja olyan, mint Yu-é csak annyi különbséggel, hogy egy kicsit hosszabb, a szeme kék, és elég vékony csaj, rockos, emos stílusú, amúgy kedves csaj.

Niki már 5 napja van itt, benne egy jó barátnőre leltem. Ez alatt az 5 nap alatt segítettünk a fiúknak a stúdiómunkáknál, hogy minden simán menjen a későbbiekben és segítettünk Lisának is a lakás rendbe rakásában, most éppen a karácsonyi menüt fejeztük be, és a többiek is itt ünnepelnek. A kaja nagyon finom volt, a fát a fiúk díszítették, mindenki megajándékozta a másikat. Strify a drága sikerült majdnem felborítania a fát. De az este jól telt.

A családom élete, avagy mindennapjaink egy-egy részlete.

A családom élete, avagy mindennapjaink egy-egy részlete.

Szombat

Megébredtem. A nap sugarai besütöttek az ablakon megvilágítva arcunkat. Odafordultam a páromhoz, ő még aludt.

Kimásztam az ágyból, felvettem a köntösömet és a papucsomat. Nagyon halkan kiosontam a szobából.

A gardróbból kivettem két mosószappant, mint minden szombaton. Kimentem a konyhába, majd elővettem egy újságot és azt a reszelőt, amit csak erre használok. Fél óra múlva már egy nagyobb befőttes üvegben kevertem a lereszelt szappant és a vizet, hogy gyorsabban keveredjen el.

A lányok már fent voltak. Szedték össze a szennyest.

Csoszogás és motyogás. Csak ez hallatszott, majd megjelentek a konyhaajtóban, természetesen hálóingben.

 - Jó reggelt anya – köszöntek, majd leültek a helyükre.

 - Nektek is. Kivittétek a mosnivalót? – tudakoltam

 - Igen.

 - És miért nem vagytok felöltözve? – kérdezte őket az apjuk belépve a konyhába, de velünk ellentétbe ő már fel volt öltözve. Éppen összekötötte vállig érő haját.

 - Megyünk – mondták kórusban, majd eltűntek.

Mi addig megterítettünk a reggelihez. Három szabadidőruhába öltözött kislány jött vissza.

 - Apa, mit akarunk ma csinálni? – kérdezte Ágota

 - Mint mindig, a nap első fele a szokásos takarítás, te segítesz anyádnak a mosásban, Petra elmegy a piacra anyáddal, és Fruzsi segít nekem a rendrakásban. Azt hiszem most ez a sorrend, jól tudom?

 - Igen, drágám, jól tudod. De a kérdésedre a választ, kicsim, majd az időjárás eldönti.

 - Menjünk túrázni – szólt a legkisebb

 - De Fruzsi nem mehetünk mindig túrázni – szólt rá testvérére Petra.

 - Lányok, ezt majd az időjárás eldönti. Most inkább egyetek – szólt rájuk Pál.

 - Jó étvágyat.

Reggeli után Pál elmosogatott, miközben én felöltöztem, a lányok felporszívózták a szobájukat, és port törölgettek.

 - Ágota gyere, válogatunk – szóltam neki, majd tíz perc múlva megjelent a fürdőben

Fél óra múlva már szét volt válogatva a szennyes. Közben a többiek sem lazsáltak. Fruzsina és Pál rakodtak, az egész házat puccba vágták. Persze Petrának nem kellett segítenie, most együtt játszanak, mind a hárman.

 - Tudom, anya, tudom, nem kell minden harmadik szombaton elmondanod.

 - Na, akkor mi a sorrend?

 - Öt-hat fél mosódió a dobba, valamennyi szappan a dobba, tíznyomásnyi, vagyis két evőkanálnyi ecet és egy kis öblítőszer az öblítős tartóba, a dobra egy kis szódabikarbónát vagy sütőport szórok vízlágyítóként, ha fehéreket mosok, akkor bóraxot, vagy természetes fehérítőszert használok. A zoknikat beáztatom enyhén mosószódás vízbe.

 - Tökéletes.

 - Mint az is, akitől tanultam.

 - Ez nem igaz.

 - De te ezt honnan tudod?

 - A nagyitól, amikor én kislány voltam és még nem ismertem az apádat, akkor az anyukám tanította, és több éven keresztül én mostam. – közben elindította a mosógépet – kicsim, menj játszani, és kérlek, szólj Petrának, hogy vegye fel a cipőjét.

 - Oké, de én nem mehetnék veletek?

 - Miattam jöhetsz, beszéld meg a húgoddal.

Az a szerencsénk, hogy nagyon közel lakunk a piachoz, így gyalog járunk. Hátizsákkal, mert abba több fér, mint ha a kezünkben vinnénk a szatyrokat.

Végül közös megegyezés alapján mind a hárman eljöttek velem. Kicsit furcsán néztek az emberek ránk, egy huszonkilenc éves „fiatal” anyuka, aki alig néz ki huszonegynek és három kislány, akik tíz, nyolc és hét évesek. Hiszen viszonylag fiatalon szültem, ahhoz képest, hogy egyetemre akartam menni, de nem lett belőle semmi. Tizedikben ismertem meg a Pált. Miután leérettségiztünk, mindketten egy egyetemre mentünk, és nekem egy év után ott kellett hagynom a sulit. Megszületett Ágota, majd másfél évvel később Petra, az ő születése után másfél évvel megszületett Fruzsina. Én egy irodában dolgozok, Pál versenytáncos és tánciskolában is tanít, de papír szerint angol tanár is, de azt nem annyira kamatoztatja, hiszen neki a család és a tánc a legfontosabb, illetve néha még visszamegy a gimibe, ahol megismerkedtünk, hogy a tánc szakkörön is tanítson egy-két új lépést. Még mindig az a tanár van ott, aki engem is megtanított táncolni. Még ritkábban fordul elő, hogy én is bemegyek, de azért évi kétszer-háromszor benéztem, mert mindig is ő volt az egyik kedvenc tanárom.

Arra eszméltem fel, hogy a piacon vett dolgokat már rég elpakoltam és az ebédet főzöm Petrával.

Az ebéd után leültünk beszélgetni, végül arra jutottunk, hogy elmegyünk túrázni a Bakonyba. A mosást, pedig majd folytatjuk miután hazaértünk.

Fél kettőkor indultunk. Túráztunk egy jót. Mi is gyerekeknek éreztük magunkat, és jót játszottunk együtt az egész családdal. Hazafelé a saját válogatású, különböző stílusú CD-ket hallgattunk és énekeltük a lányokkal a dalokat.

Hatra értünk haza. Hogy mindenki boldog legyen és teljesüljön a kívánsága, megnéztünk egy mesét. A lányok úgy döntöttek, hogy a Barbie Fairytopia című mesét nézzük meg.

 - Apa, gyere, nézzük együtt – kérlelték apjukat a lányok

 - Sajnálom, kicsim, nem tudom, még ki kell töltenem pár papírt.

 - Na, gyere, én is leültem, pedig nekem is lenne mit tennem – mondtam neki.

 - De csak azért, mert olyan szépen tudtok nézni – adta be a derekát, és leült közénk mesét nézni.

 - Késő van lányok, irány vacsizni, fürödni és utána spuri az ágyba – mondta Pál.

Mielőtt a lányok lefeküdtek volna, megkértek, hogy táncoljunk nekik, imádták nézni.

 - Salsa, cha-cha-cha, rumba, jive, samba, tango vagy flamenco – kérdeztem a lányokat.

 - Salsa, majd tango – mondták kórusba.

 - Mint mindig, már megszokhattad volna – mondta nekem a szerelmem – nem akarod, hogy tanítsak valami újat?

 - Nem köszönöm, nekem ez a tudás is elég.

Táncoltunk, majd lefektetem a lányokat, közben Pál végzett a papírmunkával és segített a fürdő takarításában.

Végül mi is ágyba kerültünk.

Üdvözlet

Sziasztok!
Üdvözöllek titektet az oldalamon.
Itt olvashatjátok majd fanfictoinjeimet, melyek első sorban rajongói történetek másod sorban életképek, mindennapi képek leírás, novellái.
Remélem tetszeni fog majd nektek.

Ha már az Őrangyal sem tud segíteni...

Ha már az Őrangyal sem tud segíteni…

Egy szürke nadrágkosztümös, barna, hosszú, felkontyolt hajú, 18 éves lány sétál a Berlini Sportcsarnok parkolójából az iroda felé. Most kapcsolta be a kocsija riasztóját. Ez a lány én vagyok.

Luminor ott volt az utcán, és cigizett.

 - Szia, tudnál segíteni? Az irodát keresem, gondolom, lennél olyan kedves és elmondod, hogy merre találom.

 - Persze, csak ezt előbb szeretném elszívni. Luminor vagyok, és téged hogy hívnak, Angelika talán? – nyújtotta a jobbját és találgatott, hogy mi lehet a nevem, de nem sikerült

 - Nem talált, Szandra vagyok. – nyújtottam a kezem, hogy kezet rázzunk, de helyette kézcsókot kaptam – nem hittem, hogy még vannak férfiak, akik tudják, hogy mi az a lovagiasság.

 - Hát akkor, nem talál. Egyébként nem tudom, hogy milyen a te stílusod, de az elegáns üzletasszony és a kemény rocker csaj nem illik össze, bocs, de nekem ez a véleményem – és igaza is van, mert egy ujjatlan bőrkesztyűm van, hasonló, mint Shinnek.

 - Mehetünk, már ha még kell a segítségem. – mondta egy kicsit szomorúan Luminor

 - Az, hogy megmondtad, az igazat, az nem elég ok arra, hogy nem kérem a segítségedet, egyébként a menedzseretekkel kéne találkoznom, úgy tudom, hogy Michaell-nek (tudom, hogy menedzserük neve nem ez, de a storyban ez lesz a neve) hívják. – közben odaértünk a bejárathoz, előre engedett, felmentünk az emeletre.

 - Jól tudod.

 - Wow, Lumi te hol találkoztál egy ilyen gyönyörű csajjal? – kérdezte Kiro

 - Köszi, Kiro. Szia Robert – köszöntem annak, aki miatt most itt vagyok, mert ő szólt, hogy lenne egy jól fizető, nekem való munka, és igaz, hogy nem lennék, annyit itthon, de megérné. A Cinema Bizarre egy testőrt keres, ha lehet olyan, aki akár az egész világot a hátára venné, és nem panaszkodna, hogy megint turné van. Én ennek pont megfelelek, egyébként engem egy katonának neveltetett az apám, és nekem szinte csak most kezdődött el az életem.

 - Elhoztad az önéletrajzodat? – bólogattam – Akkor, srácok bemutatom a társamat…

 - Ez nem ér, hogy te egy ilyen jó csajjal jársz – szakította félbe az egyik testőrét Strify, aki most jött ki az egyik szobából Michaell és Shin társaságában.

 - Ha, befejezhetném, aki a legesélyesebb, arra, hogy az új testőrötök legyen. És nem járunk.

 - Oké, akkor talán még van esélyünk, de a többieknek sincs annyi, mint amennyi nekem – szólalt meg hirtelen valaki a hátam mögött, bevallom, nem számítottam rá és ezért egy kicsit megijedtem, de szerencsére nem nagyon mutattam ki, bár aki régóta ismer az, tudja, hogy miért rándult meg a szám egy kicsit – egyébként Yu vagyok.

 - Szia, Yu, én meg Szandra.

 - Pontosabban Alexandra Perez. Milyen nemzetiségű vagy? – kérdezte a menedzser

 - Az anyám orosz, az apám, pedig félig német, félig olasz. De az apukám felőli dédim, pedig indiai.

 - Hú az, jó csak akkor lenne pár kérdésem. Hol laksz? Milyen nyelveken beszélsz? Meg ilyenek. De egyszerűbb lenne, ha leülnénk. – bementünk az irodába, Michaell az asztal mögé ült le, én vele szemben, Robert mellém és a fiúk Mike (beceneve a menedzsernek) mellé.

 - Most éppen Berlinben fogok lakni, azt hiszem.

 - Na, várj csak, nem otthon laksz a szüleiddel és a húgoddal? – kérdezte Rob (csak én hívhatom így Robertet)

 - Igazából már nem, mert apuék kidobtak, Christian miatt, hozzá akartam menni, csak hát tudod, hogy milyen az apám, szerintem, haza kergeti a családjához, Oroszországba a srácot, úgyis csak egy hülye, beképzelt pöcs. Amíg nem találok más lakást, addig a nyaralóban lakhatok, de szerintem megint jönnek majd az izom agyú bátyáim és kiraknak, úgyhogy van nem egész két hetem lakást találni, de szerintem Dominic, Brian, Paul vagy valaki a bandából megtűr pár napig.

 - Vagy én befogadlak. – próbálkozott Rob

 - Felejtsd el, egyszer már laktam nálad és mindketten megjártuk.

 - Mert? – kérdezte Kiro

 - Erre inkább ne válaszolj – tanácsolta Rob

 - Tudok oroszul, olaszul és németül – tértem ki a kínos téma elől.

 - Ezt hogyan? – értetlenkedett mindenki.

 - 8 éves koromig megtanultam oroszul és németül, hiszen ez a két nyelv az anyanyelven, de még 10 éves koromig olaszul tanultam, de az új tanulmányaim miatt fel kellett függesztenem, és most kezdtem el újra tanulni.

 - Az erőnléte, elég jó. Az a csaj, aki mindig elgyepált, ha nem tetszett nekem a véleménye, az Szandra volt. Szerintem minden kétséget kizárva felvehetnéd, Mike. Ugyan már ki lenne jobb nála, gyönyörű, fiatal, okos és erős, mellesleg a srácoknak nincs is barátnőjük.

 - Szia, Mike. Nahát húgi, te meg mit keresel itt? – jött be az ajtón a legfiatalabb bátyám, Adam. – Mike, az álláshirdetésre jöttem.

 - Azt keresek itt, amit te nem bátyus, mond, még mindig azt a csajt dugod, vagy már megint újabb csajod van? – kérdeztem bunkón.

 - Hallom már beforrt a sebed a szádnál, de azt hiszem, hogy nem sokáig fogsz így kinézni – indult meg Adam, a ruhámnál fogva felemelt, de én behúztam neki, mire ő az arcához kapott, elengedett és le akart ütni, de megint gyorsabb voltam, kicsavartam a kezét és az íróasztal szélével egy – előre meg nem beszélt – randevúra küldtem.

 - Még mindig nem fogadtad meg a tanácsomat, nem kell izompacsirtának lenned, ahhoz, hogy jó katona, vagy - akár a mostani helyzetnek megfelelően - jó testőr lehess.

 - Te, meg akkora egy hülye vagy, Clara-t most viteti apa a kiképző táborba, és nem vagy mellette, pedig megígérted neki, hogy mindig mellette leszel. – ordította az arcomba. Mire könnyek szöketek a szemembe.

 - Hazudsz – mondtam hisztérikusan, az ajtó kicsapódott és egy 10 éves kislány szaladt be, egyenesen hozzám futott, én, pedig felemeltem, ő a vállamra tette a fejét és sírt. – Mi történt húgi?

 - Azt, hogy mentek, te is – adta meg a választ az apám. És odadobott egy keki pólót, egy keki katonai nadrágot és egy kabátot, ami a gatyával egy szettben van. Clara-nak ugyanezt odaadta, csak az ő méretében, a földre lerakta a bakancsomat, és Clara-nak is lerakta a bakancsát. – Öltözz, most, ne kelljen még egyszer mondanom!

 - Nem, nem öltözök, és nem megyek el Szibériába – mondtam az apámnak, mire ő a pisztolyát a fejemre szegezte.

 - Hogy mondtad? – kérdezett vissza és kibiztosította a fegyvert, levettem a blézeremet és odaadtam Adam-nek.

 - Clara, öltözz – szóltam oda neki, de ő csak a fejét rázta és sírt – én sem akarok vissza menni, de vagy visszamegyek vagy, meghalok. – csak megrángatta a vállát – miattad fogok meghalni, öltözz már! – üvöltettem le szegény húgom fejét, de mást nem tudtam tenni, letéptem a rózsaszín pólóját és ráadtam azt a pólót, amit apám adott, végre elkezdett öltözni. Nekem már a könnyeim potyogtak, mire az arcomat két fekete csík „díszítette”. Levettem az ingem és felvettem a pólót, aztán átvettem a nadrágomat is, már a bakancsomat kötöttem, amikor az ajtón és az ablakokon keresztül bejöttek az egykori tanáraim, körbevettek, és odadobtak egy kétélű kardot.

 - Legalább, ne mondhasd azt, hogy fegyvertelen voltál, amikor legyőztünk. – egy ideig vívtunk, de kicsavarták a kezemet és elvették a kardomat, kirúgták a térdem, és a földön feküdtem, az asztalhoz futottam, amikor végre fel tudtam állni, Rob és Adam segítségével úgy döntött az apám, hogy nem most akar visszaküldeni, és feltehetőleg Clara sosem fogja azt megtudni, hogy milyen az orosz kiképzőtábor, ahol az apám a góré. Aztán már csak annyira emlékszem, hogy szédülök, és minden elsötétül.

***

 - Szerinted, mi legyen, mert szerintem mentőt kéne hívnunk – hallottam valahonnan messziről Yu hangját

 - Ha megteszed, akkor azzal garantálod, hogy még ma meghaljon a húgom, és én ezt nem engedem – válaszolt neki a bátyám. Lassan kinyitottam a szememet, de ezt ők nem vették észre. Csak Luminor, aki most jött ki a mosdóból.

 - Szia – köszönt nekem, én csak integettem, mert ahhoz, még túl gyengének éreztem magam, hogy beszéljek, persze a többiek nagyon meglepődtek. – Elájultál, miután Adam és Robert megvédtek az apádtól, a húgod éppen Robert szobájában beszélget Strify-val. – válaszolt a fel nem tett kérdésemre, nyújtottam a kezemet, hogy valaki felhúzzon, na ez a valaki éppen Kiro volt. A pólóm leesett rólam, mert amikor még a volt tanáraimmal küzdöttem, akkor majdnem teljesen keresztbe vágták a pólómat, eddig még egyben volt, de most hogy Kiro felhúzott így leesett, a kezemet a mellem elé kaptam, nem tehetek róla, reflex, egyébként a fűzőm is eléggé elszenvedte a harcot. Shin odanyújtotta a kardigánját. Nem is volt rá túlságosan szükségem, mert Clara kifutott Rob szobájából és a nyakamba ugrott.

 - Ne szoríts ennyire, mert még megfulladok – mondtam neki, de ő ezzel mit sem törődött.

 - Hugi, lehet, hogy nem fogsz őrülni, de a nyaralóból és a villából is elhoztam a cuccaidat, mert még nem teljesen biztos, de feltehetőleg felvettek, és itt fogsz lakni Robertnél, addig, ameddig nem találsz magadnak egy lakást, és tudom kényelmetlen a kanapé, de egy ideid ez lesz az ágyad – mondta Adam

 - Te kis rohadék, melyik buzi köcsög mondta, hogy én még egyszer elviselem Robertet akár csak egy napra is, oké, ha munkáról van szó, akkor semmi bajom vele, de nem fogok vele egy lakásban élni! – kaptam fel a vizet

 - Kezdjük ott, hogy már megszoktam a sértegetéseidet, de azt tisztázzuk, hogy nem vagyok buzi, hanem biszex, és még a bátyád is alig tudott meggyőzni, hogy hagy maradhass, te erre meg leköcsögözöl. Hát igazán kösz. – jött be a konyhából Rob, a kezében egy csésze kávéval, odaadta, pedig tudja, hogy mennyire utálom a kávét.

 - Kösz, és bocs, csak tudod…

 - Tudom, nem szívesen vagy összezárva akár csak egy kis ideig is olyanokkal, akik sokkal idősebbek nálad, pl.: én, vagy olyanokkal, akik biszexek, pl.: én. Ne is foglalkozz vele, ez itt a cuccod, azt mondta Adam, hogy a többi nála marad egy ideig, mert szerinte ebben az állásban nincs szükséged olyanra, hogy bakancs, miniruha, mit tudjam én hány harisnyára. – adott oda egy sporttáskát – és szerintem menj el zuhanyozni, de legalább is öltözz át Mike mindjárt itt lesz és megbeszéljük, hogy akkor mi lesz az állással, na menj. – lökött meg a fürdő felé, elővettem a táskából egy-pár cuccot.

 - A törülközők még mindig ott vannak, ahol múltkor? – kérdeztem

 - Igen – kaptam a választ.

Elmentem zuhanyozni, már megtörülköztem, és felvettem a bugyimat és a fűzőmet (amit egyébként simán felsőnek szoktam hordani) is, illetve az egyik combfixemet is felhúztam, amikor Clara WC-re akart jönni, beengedtem és felvettem a másik combfixemet is. Mivel elfelejtettem valami rongyot hozni, ezért kénytelen voltam így, fehér pontosabban feketeneműben kimenni, csak azért rimánkodtam, hogy a srácok ne a nappaliba legyenek, de sajnos tévedtem, ott ültek a kanapén és a fotelekben, hát nekem annyi, gondoltam. Oda mentem, mintha semmi különös nem lenne, abban, hogy csak egy főző, egy franciabugyi és combfix van rajtam.

 - Na ennek én nagyon örülök, és annak is nagyon örülnék, ha mindennap így néznél ki – mondta Yu, mire csak a középső ujjamat mutattam neki.

 - Csak mondom, hogy nem szokásom így társaságba menni, csak nem vittem be semmilyen ruhát, így kénytelen voltam így kijönni. – előkotortam a táskából egy fekete strasszokkal díszített bermudát és egy tűsarkú térdig érő (motoros)csizmát, felvettem ezeket és elkezdtem a táskámban kotorni, de mivel mindig összeborultak a cuccok és nem találtam, amit kerestem, ezért fejre fordítottam és hagytam, hogy minden kiessen. Végre megtaláltam azt a kis táskát, amit kerestem. Elővettem belőle – a ruhámhoz illő – fülbevalót és karkötőt, a fülbevalót másodpercek alatt beraktam, de a karkötőmmel bénáztam egy kicsit. Elővettem a szemhéjtust bementem a fürdőbe, bénán igaz, de csak tussal elég nehéz jó füstös szemeket készíteni, de azért füstös lett a sminkem. Visszamentem a többiekhez és visszapakoltam a táskába, eddig néma csönd volt. – Mindenki megnémult? – kérdeztem egy kicsit bunkón.

 - Nem kéne felöltöznöd? – kérdezte Adam.

 - Van rajtam ruha.

 - De nem a te stílusod.

 - Nem érdekelsz, különben is hogy-hogy azt akarod, hogy a saját stílusomnak megfelelően öltözzek, mert akkor tuti, hogy nem kapom meg az állást, és még innen is kirepítenek.

 - Mert milyen a stílusod? – kérdezte Luminor

 - Utcalányos – mondta Clara, mire mindenki megdöbbent és a konyhából belépő kislányra nézett.

 - Tudod, hogy mit mondtál a nővéredre? – tért észhez Strify

 - Az utcalány, a kurva, az a nő, aki pénzért árulja a testét, nem? – érdeklődött a húgom

 - De, csak azt azért egy gyönyörű üzletasszonyról nem tudom elképzelni, hogy akár egy kicsit is utcalányosan öltözködjön. – próbált megvédeni Yu

 - Hagyd Yu, igaza van, tényleg kurvásan öltözködöm, a t.A.T.u. klipjeiben, igaz, hogy Lena eléggé kihívóan öltözködik, de azért nekem még a mindennapi ruhám is ilyen. – erre mindenkinek majdnem leesett az álla.

 - Ez nagyon jó, az egyik biszex, a másik meg kurva, ennél mi lehetne jobb? – háborodott fel a lakásba belépő Mike.

 - Azt tisztázzuk, hogy nem vagyok kurva, csak a stílusom olyan. És ha ez nem elég, akkor elmondom, hogy mindegyik testvérem, név szerint Arthur, Cristoph, Adam, én, Clara, sőt még a már halott nővérem is, Christina is maffia családból származunk, apánk a német és az olasz maffia egyik fontos személyisége, az anyánk, pedig az orosz maffia fejének az unokahúga. Ha véletlenül ez eltántorítaná, hogy felvegyen, akkor megmondom, én örök életemben orvos akartam lenni, de az apám ezt az álmomat széttépte és katonai kiképzésbe részesített, mindig a fagyasztó Szibériában kellett lennem, a táborban, ha véletlen nem ott kellett lennem, akkor otthon kellett lennem, de ott is mindig csak azok a rohadt kiképzések vártak. Még amikor 16 évesen mentem haza, akkor is olyan volt a szobám amilyet ott hagytam, senkinek sem jutott eszébe, még az anyámnak se, a húgomat meg sem említem, senkinek sem jutott eszébe, hogy már nem vagyok 10 éves kislány, aki a rózsaszínt szereti és babázik, 16 évesen hazamentem és akkor az egész életemben csak is akkor sírtam, sőt sírógörcsöt kaptam. Mert az hogy nálunk kivételezések vannak, azt megszoktam, mert még a bátyáim sem 10 évesen kerültek a táborba, hanem 12 évesen, a nővérem, pedig 15 évesen került be, azt meg sem említem, hogy a miatt a rohadt kiképző tábor miatt lettem majdnem öngyilkos, mindig csak pár percem múlott, mindig, mert többször akartam öngyilkos lenni. – mondtam el az igazságot, és már a felénél a könnyeimmel küszködtem, de utána a fürdőbe rohantam, a többiek mind le voltak foglalva, azzal, hogy megemésszék a mondandómat, Luminor volt az első, aki magához tért, utánam rohant, és amikor az ajtót akartam bezárni, akkor ő oda rakta a lábát, hogy ne tudjam, beengedtem, és bezártam utána az ajtót.

 - Nem érdekel az eddigi életed, mert az a múlt, de én új életet tudok adni neked, a jelen és a jövő a fontos, nem a múlt – mondta Luminor

 - Csak az a baj, hogy én tényleg utcalány voltam, hidd el nem önszántamból, most még elmondok neked olyat, amit senki sem tudhat meg, két éven belül 3 barátom és 4 abortuszom volt, de az utolsónál valami gond volt, és nekem nem lehet gyerekem. – kezdtem sírni

 - Sírj csak, és utána majd mond el, kérlek, hogy milyen életed volt. – kért Lumi és átölelt, én a vállán sírtam ki magam, utána viszont mindent elmondtam, mindent az égvilágon, mintha csak egy naplóból olvastam fel és ő csak hallgatott és ölelt.

MEGTETTEM, ő addig mellettem volt, és nem szólt, nem tett semmit csak hallgatott, mint akire az élet rányomta volna nehéz, súlyos bélyegzőjét.

Miután meghaltam, kiment a fürdőből és hiába kérdezték a többiek, hogy mi történt, Ő soha semmit nem mondott, mert megígérte, megígérte, hogy soha senki sem fog tudni róla, és betartotta.

Az őrangyalom, aki tudta a titkaimat, végignézte a halálomat, megállíthatott volna, de tudta, hogy ha megteszi, akkor engem még több fájdalom, sértés fog érni, elengedett, mert ő tudta, hogy ez lesz a legjobb mindenkinek. Azóta én vigyázok rá, a horizonton túli világból.

Ő tudta csak az én titkaimat és én tudom csak az ő titkait.