A családom élete, avagy mindennapjaink egy-egy részlete.

A családom élete, avagy mindennapjaink egy-egy részlete.

Szombat

Megébredtem. A nap sugarai besütöttek az ablakon megvilágítva arcunkat. Odafordultam a páromhoz, ő még aludt.

Kimásztam az ágyból, felvettem a köntösömet és a papucsomat. Nagyon halkan kiosontam a szobából.

A gardróbból kivettem két mosószappant, mint minden szombaton. Kimentem a konyhába, majd elővettem egy újságot és azt a reszelőt, amit csak erre használok. Fél óra múlva már egy nagyobb befőttes üvegben kevertem a lereszelt szappant és a vizet, hogy gyorsabban keveredjen el.

A lányok már fent voltak. Szedték össze a szennyest.

Csoszogás és motyogás. Csak ez hallatszott, majd megjelentek a konyhaajtóban, természetesen hálóingben.

 - Jó reggelt anya – köszöntek, majd leültek a helyükre.

 - Nektek is. Kivittétek a mosnivalót? – tudakoltam

 - Igen.

 - És miért nem vagytok felöltözve? – kérdezte őket az apjuk belépve a konyhába, de velünk ellentétbe ő már fel volt öltözve. Éppen összekötötte vállig érő haját.

 - Megyünk – mondták kórusban, majd eltűntek.

Mi addig megterítettünk a reggelihez. Három szabadidőruhába öltözött kislány jött vissza.

 - Apa, mit akarunk ma csinálni? – kérdezte Ágota

 - Mint mindig, a nap első fele a szokásos takarítás, te segítesz anyádnak a mosásban, Petra elmegy a piacra anyáddal, és Fruzsi segít nekem a rendrakásban. Azt hiszem most ez a sorrend, jól tudom?

 - Igen, drágám, jól tudod. De a kérdésedre a választ, kicsim, majd az időjárás eldönti.

 - Menjünk túrázni – szólt a legkisebb

 - De Fruzsi nem mehetünk mindig túrázni – szólt rá testvérére Petra.

 - Lányok, ezt majd az időjárás eldönti. Most inkább egyetek – szólt rájuk Pál.

 - Jó étvágyat.

Reggeli után Pál elmosogatott, miközben én felöltöztem, a lányok felporszívózták a szobájukat, és port törölgettek.

 - Ágota gyere, válogatunk – szóltam neki, majd tíz perc múlva megjelent a fürdőben

Fél óra múlva már szét volt válogatva a szennyes. Közben a többiek sem lazsáltak. Fruzsina és Pál rakodtak, az egész házat puccba vágták. Persze Petrának nem kellett segítenie, most együtt játszanak, mind a hárman.

 - Tudom, anya, tudom, nem kell minden harmadik szombaton elmondanod.

 - Na, akkor mi a sorrend?

 - Öt-hat fél mosódió a dobba, valamennyi szappan a dobba, tíznyomásnyi, vagyis két evőkanálnyi ecet és egy kis öblítőszer az öblítős tartóba, a dobra egy kis szódabikarbónát vagy sütőport szórok vízlágyítóként, ha fehéreket mosok, akkor bóraxot, vagy természetes fehérítőszert használok. A zoknikat beáztatom enyhén mosószódás vízbe.

 - Tökéletes.

 - Mint az is, akitől tanultam.

 - Ez nem igaz.

 - De te ezt honnan tudod?

 - A nagyitól, amikor én kislány voltam és még nem ismertem az apádat, akkor az anyukám tanította, és több éven keresztül én mostam. – közben elindította a mosógépet – kicsim, menj játszani, és kérlek, szólj Petrának, hogy vegye fel a cipőjét.

 - Oké, de én nem mehetnék veletek?

 - Miattam jöhetsz, beszéld meg a húgoddal.

Az a szerencsénk, hogy nagyon közel lakunk a piachoz, így gyalog járunk. Hátizsákkal, mert abba több fér, mint ha a kezünkben vinnénk a szatyrokat.

Végül közös megegyezés alapján mind a hárman eljöttek velem. Kicsit furcsán néztek az emberek ránk, egy huszonkilenc éves „fiatal” anyuka, aki alig néz ki huszonegynek és három kislány, akik tíz, nyolc és hét évesek. Hiszen viszonylag fiatalon szültem, ahhoz képest, hogy egyetemre akartam menni, de nem lett belőle semmi. Tizedikben ismertem meg a Pált. Miután leérettségiztünk, mindketten egy egyetemre mentünk, és nekem egy év után ott kellett hagynom a sulit. Megszületett Ágota, majd másfél évvel később Petra, az ő születése után másfél évvel megszületett Fruzsina. Én egy irodában dolgozok, Pál versenytáncos és tánciskolában is tanít, de papír szerint angol tanár is, de azt nem annyira kamatoztatja, hiszen neki a család és a tánc a legfontosabb, illetve néha még visszamegy a gimibe, ahol megismerkedtünk, hogy a tánc szakkörön is tanítson egy-két új lépést. Még mindig az a tanár van ott, aki engem is megtanított táncolni. Még ritkábban fordul elő, hogy én is bemegyek, de azért évi kétszer-háromszor benéztem, mert mindig is ő volt az egyik kedvenc tanárom.

Arra eszméltem fel, hogy a piacon vett dolgokat már rég elpakoltam és az ebédet főzöm Petrával.

Az ebéd után leültünk beszélgetni, végül arra jutottunk, hogy elmegyünk túrázni a Bakonyba. A mosást, pedig majd folytatjuk miután hazaértünk.

Fél kettőkor indultunk. Túráztunk egy jót. Mi is gyerekeknek éreztük magunkat, és jót játszottunk együtt az egész családdal. Hazafelé a saját válogatású, különböző stílusú CD-ket hallgattunk és énekeltük a lányokkal a dalokat.

Hatra értünk haza. Hogy mindenki boldog legyen és teljesüljön a kívánsága, megnéztünk egy mesét. A lányok úgy döntöttek, hogy a Barbie Fairytopia című mesét nézzük meg.

 - Apa, gyere, nézzük együtt – kérlelték apjukat a lányok

 - Sajnálom, kicsim, nem tudom, még ki kell töltenem pár papírt.

 - Na, gyere, én is leültem, pedig nekem is lenne mit tennem – mondtam neki.

 - De csak azért, mert olyan szépen tudtok nézni – adta be a derekát, és leült közénk mesét nézni.

 - Késő van lányok, irány vacsizni, fürödni és utána spuri az ágyba – mondta Pál.

Mielőtt a lányok lefeküdtek volna, megkértek, hogy táncoljunk nekik, imádták nézni.

 - Salsa, cha-cha-cha, rumba, jive, samba, tango vagy flamenco – kérdeztem a lányokat.

 - Salsa, majd tango – mondták kórusba.

 - Mint mindig, már megszokhattad volna – mondta nekem a szerelmem – nem akarod, hogy tanítsak valami újat?

 - Nem köszönöm, nekem ez a tudás is elég.

Táncoltunk, majd lefektetem a lányokat, közben Pál végzett a papírmunkával és segített a fürdő takarításában.

Végül mi is ágyba kerültünk.